31. alkalommal került megrendezésre április 14-én a Fürtös vendéglőben a Városi Borverseny. Az eseményt minden év tavaszán közös erővel szervezi meg Kecel Város Önkormányzata, Kecel Város Hegyközsége és a Keceli Patachich Gábor Borrend.

A 9 órakor kezdődő mustrán a borászatok és kistermelők által benyújtott 47 fehér-, 18 vörös- és 21 rozébor-mintát Kunszeri Miklós, Kovács Róbert és Béla Zoltán elnökletével 3 bizottság bírálta el, míg a 16 pálinkamintát Dubai Éva elnökletével egy bizottság kóstolta. A jelenlévőket Forrai Ákos alpolgármester, Kornóczi János, a hegyközség elnöke és Lehőcz József, a borrend nagymestere köszöntötte.
A munka végeztével, ebéd előtt asztali áldást főtisztelendő Fekete Szabolcs plébános atya mondott.

-Hirdetés-

Fotók a borversenyről itt:

 

A bírálat eredményeit az esemény után Kecel város honlapján tették közzé, az ünnepélyes eredményhirdetésre pedig díjkiosztó vacsora keretében került sor május 5-én este a Városi Múzeumban.

A megjelenteket az önkormányzat nevében Bányászi Gábor képviselő, a hegyközség nevében Kornóczi János elnök, valamint a borrend nevében Lehőcz József nagymester köszöntötte.
A díjazottak, a borrendi- és bíráló bizottsági tagok mellett az eseményen tiszteletét tette Filus János, a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Technikum kertészmérnök tanára a versenyen résztvevő diákok egy csoportjával. Az iskola tanulói nemcsak borok nevezésével, hanem a borverseny alkalmával a borok szakszerű töltögetésével is közreműködtek.

A zsűri véleménye szerint ismét pozitív volt részükről a Keceli Borverseny megítélése, hiszen látszik a benyújtott borokon, pálinkákon az előállítók szakmai felkészültsége és a mögöttük álló komoly szakmai tudás, technológia.

Az este hangulatát a jóféle nedűk mellett megalapozta a remek vacsora, melyet Balázs Péter traktorszerelő, szakácsmester készített, valamint a berendezés és a dekoráció, mely a múzeum munkatársainak és a Tóth házaspárnak köszönhető. 

Eredmények:

Kecel Város Önkormányzata nagydíjai:
  • Kecel város fehérbora:
    Fejes György – Generosa
  • Kecel város rozébora:
    Hugyi László – Kékfrankos rozé
  • Kecel város vörösbora:
    Hugyi László – Syrah-Merlot-Beaujolais
  • Kecel város pálinkája:
    Schmél Norbert – Irsai Olivér szőlő
  • Kecel város különdíjai:
    Torgyik László Márk (KEVI) – Cabernet franc rozé
    Patka Balázs (KEVI) – Cabernet franc
A Keceli Patachich Gábor Borrend díjai:
  • Füleki László – Cserszegi fűszeres
  • KEVI – Kadarka siller
  • Minda Gábor – Kékfrankos
  • Tóth Zoltán – Villard blanc szőlőpálinka
Keceli Patachich Gábor Borrend különdíjai:
  • Kakuszi Ádám (KEVI) – Kékfrankos siller
  • Ba Amina (KEVI) – Kadarka fehér
Kecel Város Hegyközsége díjai:
  • Csanádi Szőlőbirtok – Sauvignon blanc
  • Palásti-Borászat Kft. – Kékfrankos rozé
  • Béla Borászat – Kékfrankos biobor
  • Herczeg Imre – Gyöngyrizling szőlőpálinka
Kecel Város Hegyközsége különdíjai:
  • Móczár Tamás (KEVI) – Cserszegi fűszeres
  • Megyes Zsolt (KEVI) – Eger 2

A teljes eredménylista Kecel város honlapján olvasható.

Forrás: Kecel Város Facebook oldal

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (6 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira