Időközi önkormányzati képviselő választást tartanak május 14-én, azaz holnap Kiskőrösön a 8. számú választókerületben, mivel a körzet korábbi képviselője Markó Ferenc februárban elhunyt.

-Hirdetés-

A Helyi Választási Bizottság két jelöltet vett nyilvántartásba a jelölési időszakban.

A Fidesz-KDNP jelölte Ba Edit, függetlenként pedig Tóth Viktor Márk indul, tehát a szavazáson résztvevők kettőjük közül választhatnak holnap.

A valasztas.hu honlapon megjelent hivatalos információk szerint a holnapi választáson 1394 fő vehet részt szavazóként.

A szavazóhelyiségek a Wattay Szakgimnáziumban (Kiskőrös, Árpád utca 20.) lesznek, szavazni 06:00-19:00 között lesz lehetőség.

Fontos, hogy szavazáshoz mindenki vigye magával a lakicímkártyáját és a személyi igazolványát. Személyi igazolvány helyett jogosítványt, vagy útlevelet is elfogadnak a szavazatszámláló bizottság tagjai a szavazóhelyiségekben.

Figyeljenek oda, hogy csak érvényes személyazonosító okmányokat fogadnak el a választáson.

Holnap egész nap folyamatosan hírt adunk a részvételi adatokról, valamint a választás lezajlását követően a végeredményről is. Olvassák holnap is egész nap a vira.hu híreit!

MEGOSZTÁS