A vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 24. fordulójában szomszédvári rangadót játszottak. A május 14-én lejátszott mérkőzés alkalmával a Kiskőrösi LC gárdája a Kecel FC együttesét fogadta hazai környezetben, mely végén a vendégek örülhettek jobban, hiszen egygólos győzelmet arattak.
A Kiskőrösi LC csapata

Kiskőrösi LC: Tóth Z. – Karf (Dulai), Agócs, Gyenizse, Tóth Á., Amin Á., Budai, Andó (Amin A.), Torgyik, Szabó D., Bánszki.

A Kecel FC csapata
-Hirdetés-

Kecel FC: Gerner – Vata (Sajdik), Bányai, Gavula (Vincze), Patai B. (Vörös), Patai G. (Sendula), Torma, Bödő, Pintyi, Csáki, Herczeg.

A találkozót a Revaló Pál Sporttelep lőtér melletti „C” pályáján játszották le esős időben, de kiváló játéktéren. A találkozó nagy küzdelmet hozott, de a csapatok sok hibával játszottak. A mérkőzésen a keceliek szerezték meg a vezetést a 20. percben Gavula Levente révén egy védelmi hibát kihasználva.

A szünet után a lelkesen focizó kiskőrösiek alakítottak ki helyzeteket és a 61. percben Szabó Dávid révén egyenlíteni tudtak (1.-1). Úgy tűnt, hogy a hazaiak megfordítják az eredményt, de a kiskőrösiek a 77. percben ismét kaptak egy elkerülhető gól, amikor Patai Balázs lőtte a kapuba a labdát, ami egyben a keceliek 2-1-es győzelmét is jelentette. A kiskőrösieknek voltak veszélyes támadásaik, két esetben a kapufa mentette meg a góltól a kecelieket, így szerencsés körülmények között, de a végén a vendégek ünnepelhették meg a győzelmüket.

Kiskőrösi LC-Kecel FC 1-2 (0-1)

Füleki Antal – Kiskőrösi LC technikai vezetője:

-Nagyon sok a sérültünk a csapatban, így az összeállításunkat hetek óta az határozza meg, hogy kire számíthatunk, van-e 11 egészséges labdarúgónk. Olyan meghatározó játékosaink hiányoztak többek között a mai napon mint Salami Eugene, Nagy Attila és Pekker Roland, akik egy ilyen rangadót az egyéni képességeik alapján eldönthettek volna. Azt terveztük, hogy szervezetten védekezzünk és a kontratámadásokkal tudjunk veszélyesek lenni a kapura. Nagyon sajnálom, hogy megint olyan két gólt kaptunk, ami elkerülhető körülmények között esett, de ilyen nagy hibákat egyetlen csapat sem tud elbírni. Mindezek mellett kapufákat lőttünk, kimaradtak nagy helyzeteink és ezek ismeretében nem szolgátunk rá a vereségre.
Legközelebb utazunk Bácsalmásra, majd az utolsó fordulóban a soltvadkertieket fogadjuk, amely mérkőzéseken szeretnénk megszerezni az első tavaszi győzelmünket.

Vata Zalán – Kecel FC játékosa:

-A három pont megszerzéséért jöttünk Kiskőrösre, ami nem biztos, hogy megérdemelten, de sikerült. Az első 20 percben a vezetésünkig az történt a pályán, amit mi szerettünk volna, de ezt követően akaratban és játékban is felülmúlt bennünket a kiskőrösi együttes. A második félidőben is tőlünk sokkal nagyobb akarással játszottak a hazaiak, így megérdemelten egyenlítettek ki. Már azt gondoltam, hogy a döntetlennel is meg kell elégednünk, mivel a kiskőrösiek közel álltak a vezetés megszerzéséhez, de a győztes gólt szerencsére nekünk sikerült megszerezni. Ma a szerencse mellénk szegődött, mert volt a hazaiaknak kimaradt ziccere és két esetben is a kapufa mentett meg bennünket a góltól. Most következik két hazai találkozónk, mivel előbb szerdán kupamérkőzésen fogadjuk a Kecskemétieket, majd vasárnap szintén hazai környezetben játszunk a bajaiak ellen. Egyik találkozó sem könnyű, de most a kupamérkőzés van előtérben, mert a Megyei Kupa tavalyi győzteseként szeretnénk újra a döntőbe kerülni.

MEGOSZTÁS