A Kiskőrösi NKSZSE női kézilabda csapatai közül az U19-es gárda a korosztályos országos bajnokság III. osztályában szerepel. Az együttes már néhány fordulóval a bajnokság vége ellőtt bebiztosította bajnoki címét a küzdelemsorozatban, így az utolsó játéknapon hazai környezetben már csak egy szép búcsú volt a tétje a találkozójuknak.

-Hirdetés-

A kiskőrösi lányok a bajnokság záró fordulójában május 28-án hazai környezetben fogadták a Ceglédi KCSE együttesét, akik ellen 34-32-re (16-13) nyertek: Boldizsár – Barkóczi 7, Fazekas 11, Baticz 3, Lucza 2, Schiszler 3, Csepregi 1. Csere: Madácsi (k), Csóka, Ilia 1, Kiss K., Németh I. 2, Tösmagi 2, Urbán, Varga A. 2, Pálinkás.

A mérkőzés elején a vendégek kezdtek jobban és gyorsan szereztek két gólt (0-2). A kiskőrösi lányok ezt követően több találatot is szereztek lerohanásból, így megfordították a mérkőzés állását és az első félidő hajráját 12-6-os állásról várhatták. Az első félidő végére ugyan néhány védekezésben és támadásban elkövetett hiba miatt csökkent a kiskőrösiek előnye, de magabiztos vezetéssel vonulhattak pihenőre. A szünet után több alkalommal is felzárkózott egygólos hátrányra a ceglédi csapat és a végjátékot 29-29-ről kezdhették el a gárdák. Az utolsó percekben a döntő pillanatokban higgadtabb volt a kiskőrösi csapat, jól használták ki a helyzeteiket és megmutatták a lányok, hogy nem véletlenül nyerték meg a bajnokságot.

Szedmák Tamás, Járdi Ádám, Tomkovics Ákos

A találkozó után az aranyérmek ünnepélyes átadására került sor a sportcsarnokban. A megjelenteket Filus Tibor, az önkormányzat Kulturális, Turisztikai és Sport Bizottsága elnöke köszöntötte, majd az aranyérmeket Járdi Ádám, a Bács-Kiskun Vármegyei Kézilabda Szövetség elnöke, Tomkovics Ákos, a Bács-Kiskun Vármegyei Kézilabda Szövetség versenyigazgatója és Szedmák Tamás alpolgármester akasztotta a lányok nyakába.

A csapat az ünnepi pillanatokban elköszönt három 2003-as születésű játékosától, akik kiöregedtek a csapatból és egy kis ajándékot adtak át Schiszler Hannának, Tösmagi Nikolettnek, valamint Varga Annának.

Czérna János – Kiskőrösi NKSZSE edzője:

– Egy kicsit féltem ettől a mérkőzéstől, mert három héttel korábban már megnyertük a bajnokságot. Az érdiek elleni hazai döntetlennel bebiztosítottuk az első helyünket, ami után a XVI. Kerületi KMSE ellen idegenben egy négygólos vereséget szenvedtünk. Nem tudtunk már arra a fővárosi találkozóra megfelelően felpörögni, de a mai találkozó előtt mondtam a lányoknak, hogy hazai környezetben a szezon utolsó mérkőzésén csak a győzelem lehet az elfogadható számunkra, ha szépen szeretnénk búcsúzni az évtől. A jó játék elmaradt, viszont a nehéz pillanatokban hozták magukat a lányok és egy győzelemmel örvendeztettük meg a szurkolóinkat. A ceglédiek mindent megpróbáltak, de a végén mi voltunk a higgadtabbak és nyerni tudtunk.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (110 db kép)
MEGOSZTÁS