A kiskőrösi evangélikus temetőben május 30-án tartották a Hősök napja alkalmából szervezett megemlékezést. Duchai Józsefné szavalata után Fadgyas István, a Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Klubjának elnöke mondott beszédet, majd elhelyezték az emlékezés koszorúját az emlékműnél, mely előtt fejet is hajtottak, tiszteletük jeléül. Kiskőrös Város Önkormányzatát Szedmák Tamás alpolgármester képviselte. 

Duchai Józsefné, Lévay József: Élő halottak c. versét szavalta el az esemény kezdetén
-Hirdetés-

E napon azokra emlékeztek, akik életüket áldozták a hazának: akik minden testi és lelki szenvedést vállaltak, mert lobogó lánggal égett bennük a magyar haza iránti szeretet. 

„Hősök napja alkalmából minden hősi halottért megkondul a lélekharang, minden katonaáldozatért gyertya gyúl. Magyarokért és minden fiaiért, akik életüket áldozták az emberiség történetét végigkísérő fegyveres küzdelmekben. S az emlékezés templomában minden név ismerős valakinek, minden ismert és ismeretlen lélek fájdalmas szívű élők után kiált” – kezdte ünnepi beszédét Fadgyas István

Fadgyas István, a Helyőrség Nyugállományúak Klubjának elnöke

Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élte kincsét, ámbár napja múl;
Hanem lerázván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé fínomul 

Idézte Arany Jánost, majd elmondta: „Hősök nélkül nincsen nemzet. Történelmünk minden korszakát hőseink áldozatkészsége, vitézsége ragyogta be, nélkülük már régen elpusztultunk volna. Hősi életszemlélet, ősi magyar életszemlélet. Ez a kettő elválaszthatatlanul összeforrt: ez lett a magyar nép legigazibb, legtisztább erénye. Ezzel az életszemlélettel vívtuk ki a világ előtt is azt a ki nem mondott, de titokban érzett megbecsülést, mely egy maroknyi nemzet számára egyedül biztosíthat előkelő helyet a nemzetek sorában. 

Hőseink habozás nélküli önfeláldozásának köszönhetjük, hogy a népmilliók sodrában, súlyos évszázados megpróbáltatások után, itt állunk a népek tengerén, mint ragyogó, időtálló, örök értékű nemes csepp. 

A hősi halottainkra való emlékezés azonban nem gyászünnep, nem halottak napja, hanem büszke, öntudatos kegyelet azok iránt, akik nemzetünk megváltásával biztosították maguknak az örök életet. A jelenlegi nagy világégésben, amidőn népek, nemzetek sora dől el újabb évszázadokra, a hősök napjának különös jelentősége van. Újból harcol a magyar. Önvédelmi harcot folytat egy keletről jövő veszedelem ellen, amely teljes megsemmisítéssel fenyegeti mindazt, akiért élni érdemes. Önvédelmi harcot folytatunk, de az öntudatra ébredt európai népek közösségében ugyanakkor e földrész kulturális kincseit, lelki és erkölcsi értékeit is védelmezzük. 

Illyés Gyula: Ne feledd a tért…

Ne feledd a tért, ahol elestek ők,
        a földet se feledd,
bárhol hulltak el ők, fajtánk hű férfiai, az a föld
        szent ügy hős-helye lett.
Mert hol tiszta ügyért s így lám temiattad –
        érted is hulltak el ők:
        terül az bárhol a föld,
        rejtelmesen egy terület!
Úgy az övék, hogy már a tied.

Ne feledd hát a teret, hol bár a lebírt had
    bár legutolsó hátvéde ledőlt!
        Míg nem feleded:

Nem nyuszanak ők. Nem holt, nem letiport sereget
    emészt el ott – vagy akárhol – a sírhant.
        Új hont érlel a föld.

A hősi temető fái alatt a földben magyar katonák mellett orosz és német sorstársaik is nyugszanak. Életükben ellenségek voltak, készek arra, hogy esküjükhöz híven kötelességüket, a haza parancsát rendületlenül teljesítsék. De a halálban megbékéltek. 

Amikor a magyar hősökre emlékezünk, emlékeznünk kell őrájuk is, ezt kívánja a tisztesség és a becsület. 

Ők nyugodjanak békében, s mi éljünk békességben”  – zárta gondolatait Fadgyas István.  

Majd elhelyezték az emlékezés koszorúját az emlékműnél, mely előtt fejet is hajtottak tiszteletük jeléül.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (28 db kép)
MEGOSZTÁS