A Himnusz közös eléneklésével kezdőtött meg a 2023-as pedagógusnap, ahol a város pedagógusai számára rendezett ünnepségen Domonyi László, Kiskőrös város polgármestere ünnepi beszédében fejezte ki háláját a munkásságukért, valamint 17 pedagógus kapott Kiskőrösért emléklapot a több évtizedes kitartó munkájáért. 

-Hirdetés-

A Petőfi Sándor Művelődési Központban megtartott ünnepségen Filus Tibor hívta a színpadra a pedagógusokat, majd Kornóczi Natália olvasta fel méltatásukat.

Filus Tibor és Kornóczi Natália

Ünnepi beszédében Domonyi László a pedagógusi pálya egyre növekvő nehézségeiről beszélt, melyek a kor haladtával egyre nagyobb kihívás elé állítja azokat, akik oktatni, és ma már egyre inkább nevelni is fogják a gyerekeket.

Domonyi László

A díjak átadása előtt első fellépőként a Kiskőrösi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő tanulói előadásában a „Rábaközi friss csárdás” táncot adták elő. Felkészítő tanár: Viedner Mónika. 

Az est folyamán emléklapot kapott:

Eszenyiné Suba Ildikó, a Kiskőrösi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő dolgozója.

Vörösné Piros Ágnes, a Kiskőrösi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő dolgozója.

Kecskemétiné Viczián Ilona, a Kiskőrösi Óvodák dolgozója.

Bengőné Nagy Mária, KEVI Harangvirág Óvodája dolgozója.

Turcsán Teréz, a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola dolgozója.

Krizsánné Markó Anikó, KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolája dolgozója.

Lőrincz Tiborné, KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolája dolgozója.

Pásztor Gyula, KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolája dolgozója.

Kalapos György, a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum dolgozója.

Kissné Zsikla Edit, a KEVI Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum dolgozója.

Orbánné Szamosfalvi Ildikó, a KEVI Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum dolgozója.

Ridegné Váli Zsuzsanna, a KEVI Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum dolgozója.

Antalfiné Kutyifa Zsuzsanna Anna, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium dolgozója.

Csatai Gáborné, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium dolgozója.

Gráner Géza, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium dolgozója.

Dr. Hornyikné Sipiczki Ilona, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium dolgozója.

Liszkai Magdolna, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium dolgozója.

A díjátadón az emléklapok átadása közben az óvodások és diákok műsorokkal színesítették az estét. A színpadra léptek:

A Kiskőrösi Óvodák Batthyány tagóvoda Micimackó csoportja „Tavaszi zsongás” című előadást mutatta be.
Felkészítő pedagógusok: Oraveczné Bolemányi Bernadett.

A KEVI Harangvirág Óvodája Napocska csoportja a „Pörög a szoknya” című táncot adta elő. Felkészítő tanárok: Serfőző Fanni, Bengőné Nagy Mária.

A Kiskőrösi Bem József Általános Iskola “Oroszlánok” táncos előadást adott elő. Felkészítő pedagógus: Horváth – Almaski Géza Béláné.

A KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolája 5.A osztályos tanulója, Suba Dániel énekel köszöntötte a pedagógusokat az „Udvarom közepén van egy vadrózsa” című dallal.
Felkészítő pedagógus: Petrányi Ilona

A KEVI Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum tanulói, a 9.D osztályos Városi Mirjam és 12.B osztályos Városi Abigél a „ A zene az kell” című éneket adták elő.

Városi Mirjam és Városi Abigél

A Wattay Technikum és Kollégium 11. évfolyamos tanulója, Ocskai Roland a Pokolgép együttestől a „Hol van a szó” című dalt adta elő.

Ocskai Roland

Az ünnepség zárásaként Vikorné Hajas Matild, a „SZÓ-LA-M” Alapfokú Művészeti Iskola tanára kíséretével a Szózatot énekelték el.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (66 db kép)
MEGOSZTÁS