A Hontravel Kft. 2023-ban tizenharmadik alkalommal rendezte meg Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud rendezvényét. A megyei elődöntőket március-április hónapban tartották, míg a legjobbak májusban állhattak színpadra Hajdúszoboszlón. A kiskőrösi Duchai Józsefné Marcsi kalocsai népdalcsokros produkciójával idén Kiemelt Arany minősítést szerzett.

-Hirdetés-

 

Mesélnél kérlek a gyermekkorodról? Hogyan kötődsz Kiskőröshöz?

A Kalocsa melletti Öregcsertőn születtem. Édesapám foglalkozásából kifolyólag másutt is éltünk az országban, de én mindig szívesen mentem haza, Csertőre. Engem odakötött minden. Gyerekkoromban gyakran töltöttem ott a nyári szüneteket, olyankor a nagymamám libáira vigyáztam. Édesapám hivatásos katona volt. Amikor a fogságból hazajött én már 5 éves voltam. Engem akkor látott életében először, amikor hazatérhetett a hadifogságból. Öregcsertőről Mezőtúrra helyezték, majd Kiskőrösre került. Általános iskola alsó tagozatát még Öregcsertőn jártam, de ahogy hazajött, a felső tagozatot már Kiskőrösön végeztem a Petőfi iskolába és a gimnáziumot is. Később ide kerültem vissza tanítani is. Fiatal felnőttként matematika, fizika és műszaki ismeretek szakon végeztem. Első férjem a gimnáziumban évfolyamtársam volt. Főiskolai tanulmányaink végeztével házasodtunk össze, csak sajnos voltak problémák, így 1985-ben, amikor a gyermekeink már felnőttek voltak, elváltunk. Ő is hivatásos katona volt. Nyolc évet tanítottam itt Kiskőrösön, majd amikor őt áthelyezték Kalocsára, a BV Intézetben kezdtem el dolgozni nevelőként. Mindig is a nevelési oldal vonzott. Nagyon szerettem a tanítványaimat. Mai napig ha találkozom velük, úgy örülünk és ragaszkodunk egymáshoz. Kalocsán felnőtt, megtévedt emberek nevelésével foglalkoztam, amit szintén nagyon szerettem, 22 évig csináltam. Onnan mentem nyugdíjba. Nyugdíjaztatásom után ismerkedtem meg második férjemmel, így kerültem vissza először Alsócebére, majd Kiskőrösre.

Kiskőrösön több szervezetnek is a tagja vagy. Hogyan kapcsolódsz a Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Klubjához?

Édesapám lévén katonagyerek vagyok, de tagságom a kiskőrösi szervezethez inkább annak köszönhető, hogy a Büntetésvégrehajtási Intézetben dolgoztam.

Gyakran szerepelsz a rendezvényeiken, általában Te vagy az, aki verset olvas…

Igen. Matematika szakos létemre, magyar a kedvenc szakom. Nagyon szeretem a verseket. Számomra mindig is Petőfi volt a világ közepe. Mai napig nagyon szeretem, de más költőket is. Így az ünnepségek alkalmával mindig szívesen mondok verset. Mindig igyekszem olyan verset választani, ami az adott alkalomhoz leginkább illő.

Ha jól láttam, a Kiskőrösi Szlovák Népdalkörnek is tagja lettél nemrégiben?

Nagyon sokáig tagja voltam a Csertői Asszonykórusnak, évekig hazajártam próbákra, de gyakran mentem fellépésekre is. Egy két ajtós szekrény tele van kalocsai ruhákkal, melyek többségét édesanyámtól örököltem. Ezekben szoktunk fellépni. Évekkel ezelőtt, még Gmoserné Györgyné Zsuzsa vezetése alatt voltam tagja a Szlovák Népdalkörnek. Aztán a kettő kicsit sok lett és én Csertőt választottam. Aztán hívtak, hogy menjek, és vissza is kívánkoztam, így lettem két hónappal ezelőtt újra tagja a csoportnak, akikkel az Országos Rétesfesztiválon fel is léptünk.

Igazán aktívan töltöd nyugdíjas éveidet, hiszen hetedik éve veszel részt az Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud-on.

Hat alkalommal Arany minősítést kaptam. Kiemelt Aranyat korábban még sosem ítéltek  nekem, így ezúttal nagyon meglepődtem, amikor szólítottak, vissza is kérdeztem, hogy jól hallom-e. Nagy élmény, hogy az ország minden részéről érkeznek ilyenkor versenyzők, melyet ettől az évtől összevontak a Népek Tánca Népek Zenéje rendezvénnyel. Mindig öröm régi kedves ismerősökkel találkozni. Az elődöntő Kecskeméten volt, ahonnan továbbjutottam a döntőbe, melyet Hajdúszoboszlón rendeztek meg. A zsűri elnöke Tóthné Döme Mária volt.

Idén milyen produkcióval indultál, amivel Kiemelt Arany minősítést sikerült szerezned?

Most már minden évben szólóénekkel, zenei kíséret nélkül lépek fel. Idén Kalocsa környéki népdalokat adtam elő. A versenyre egyedül készültem fel és a nótákat is jómagam választottam ki egy Kalocsa környéki népdalok című kötetből, melyet szakemberek állítottak össze. Számomra nagy segítség ez a könyv.

Ebben az évben esetleg lesznek még olyan rendezvények, ahol fellépsz verssel vagy énekkel?

A Kiskőrösi Szlovák Népdalkörrel több rendezvényre is készülünk. Öregcsertőre pedig akkor tudok menni, amikor a kiskőrösiekkel nincs fellépésem. Ott is számítanak rám.

 

MEGOSZTÁS