Mukics Dániel alezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-nek elmondta: 

villámárvíz esetén, autóval semmiképpen sem szabad belehajtani a térdig érő vízbe, mert ha az autó légszűrőjébe víz kerül, a gépkocsi motorja tönkremegy. Gyalog, motorral és biciklivel se vágjon át senki az úton hömpölygő vízen, mert már bokáig érő erős vízfolyás is ledöntheti a lábáról az embert – figyelmeztetett.
    Hozzátette: a beázó pincéből vagy az épület alagsorából a vizet nem szabad azonnal kiszivattyúzni ha még esik, mert a kiemelt víz a továbbra is beszivárgó csapadék mellett alámoshatja a házat. A legtöbb esetben a pincében összegyűlt víz magától elszivárog – mondta, hozzátéve, ha mégis szivattyúzásra van szükség, azt csak a felhőszakadás után érdemes elvégezni, utána pedig a pincét fertőtleníteni kell.
    A szóvivő felhívta a figyelmet arra: ha a meteorológiai szolgálat zivatar vagy felhőszakadás miatt ad ki riasztást, érdemes áramtalanítani a pincét és magasabbra vinni azokat a tárgyakat, amelyekben a víz kárt tehet.

Ahol pedig annyira sok csapadék esett, hogy el kell hagyni a házat, azonnal érdemes hívni a 112-es segélyhívó számot.
-Hirdetés-

    Javasolta Mukics Dániel a ház előtti vízelvezető árkok karbantartását, az árokból a szemét és a benőtt gaz eltávolítását isMinél jobb állapotban van a vízelvezető árok, annál több vizet tud elvezetni, annál kisebb egy villámárvíz esélye – tette hozzá.

Kapcsolódó cikk
Másodfokú figyelmeztetés van érvényben Bács-Kiskunban is
Másodfokú figyelmeztetés van érvényben Bács-Kiskunban is
Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Nógrád, Pest és Heves vármegyére az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délelőtt.     Az...

Forrás: MTI
Kiemelt kép: illusztráció (https://masfelfok.hu) 

MEGOSZTÁS
Írta: vira