A kiskőrösi Evangélikus Templom adott otthont annak a jubileumi fellépésnek, ahol a Gospel Sasok 25 éves megalakulásukat ünnepelték, és egyben a kórus vezetőjétől, Lupták Györgytől búcsúztak. 

Az eseményen közel 2 órán keresztül vezették végig az érdeklődőket a kórus életének főbb mérföldkövein, ahol az elmúlt évtizedek legsikeresebb dalaiból állították össze a repertoárt.

-Hirdetés-

A többségében angol, de magyar dalokat is tartalmazó énekek között voltak Istent dicsőítő énekek, néhány dal közben a közönséget is megmozgatták, de még a dzsungel élővilágának különböző hangjait is megmutatták a közönség számára.

A dalok mögöttes tartalmáról, történetéről, jelentőségéről egy-egy ének között a kórus vezetője, Lupták György mesélt, ezzel is még jobban bevonva a padokban ülőket az énekekbe.

Lupták György

Egy rövid áhítattal készülve Arató Lóránd evangélikus lelkész lépett ki az emberek elé, ahol a Sasokhoz legközelebb álló bibliai igét felolvasta, majd arról néhány gondolatot megosztva tette tartalmasabbá az estét.

„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” Ézsaiás 40:31

 

Arató Lóránd evangélikus lelkész

Az utolsó előtti éneken Lupták György előrehívta a padok között ülő egykori kórustagokat, és együtt énekelték el a búcsúzásról szóló dalt, hiszen ebben a formációban utoljára léptek közönség elé. A kórus életének meghatározó pillanatait megmutató képek vetítése és a dal eléneklése után búcsút vettek a Sasok.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (44 db kép)
MEGOSZTÁS