A Remény napja alkalmából érkezett a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskola 2. évfolyama a KEVI Harangvirág Óvodájába június 14-én délelőtt. A tagintézmények rendszeresen több közös programot is szerveznek, amivel a jó kapcsolatukat mélyítik mind a gyerekek, mind a pedagógusok-nevelők közt.

A Remény napját 3. alkalommal tartották meg a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolában. 2021-ben az általános iskolások a gimnazistáknak kedveskedtek rajzaikkal, és a Jerusalema tánchoz csatlakoztak. 2022-ben egy óriási galambot formáztak meg a diákok performance keretében, amivel a békére hívták fel a figyelmet.

Az iskola 2. évfolyamának minden osztályát képviselte 3 rajzolni szerető diák abban a csoportban, akik előőrsként érkeztek az óvoda udvarára, hogy az Alma és a Napocska csoport leendő iskolásaival egy közös aszfalt színezős programon vegyenek részt.

Igazi nyári hangulatot varázsoltak a gyerekek az óvoda udvarára
-Hirdetés-

Breznyán-Molnár Lilla napközis tanító néni rajzolta fel a kiszínezésre váró, nyarat idéző képeket az óvoda udvarának térkövére. Elmondta, hogy már izgatottan várták a gyerekek ezt a napot, többen a Harangvirág óvodába jártak. Ők ismerősként látogattak el az intézménybe, egykori óvó nénijüket, dajkájukat széles mosollyal köszöntötték.

Színes, vidám rajzokkal kedveskedtek az iskolások a nagycsoportosoknak

Amikor mindegyik 2. évfolyamos osztály megérkezett, a kisdiákok rajzzal ajándékozták meg a leendő iskolásokat az Alma, a Katica és a Napocska csoportból, ezzel várva őket szeptembertől. A rajzok témája: „Mit szeretsz legjobban az iskolában?”.

A személyes, színes és kedves ajándékot szeretettel készítették el és adták át az iskolások, amit örömmel fogadták a nagycsoportosok.  

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (153 db kép)
MEGOSZTÁS