Először rendezte meg az önkormányzat az Apák Napját Izsák főterén, ami annyira jól sikerült, hogy biztosan helyet kap a jövőben is a városi eseménynaptárban. Vidám, színes és élményekkel teli programokkal gazdagodhattak az apukák és gyermekeik. A rendezvény az apák szerepének nélkülözhetetlenségére hívta fel a figyelmet, illetve az apa-gyerek kapcsolat fontosságára.

-Hirdetés-

A főtér megtelt családokkal, több mint százan vettek részt, ahol először Dr. Bozóky Imre, Izsák Város polgármestere köszöntötte az apákat és családjaikat. Ezután közösen ültették el az anyák napján ültetett Édesanyák fája mellé egy új fát, amely az édesapák szerepét szimbolizálja a családban.

Az édesapákat szimbolizáló fát közösen ültették el az apukák gyermekeikkel

Ezután nyolc állomás várt az apukákra és gyermekeikre, amelyeket közösen kellett megoldaniuk: cabrió autó húzás, nyakkendő kötés, izgalmas akadálypálya, célba dobás, kézműveskedés, baba pelenkázás, újraélesztés és tetőtől talpig sínbe rögzítés vagy éppen egy közös agytorna.

A nyolc állomásos feladatok egyikén
A rendezvény hozzájárult a közösségépítéshez, a családi kötelékek erősítéséhez és az apák elismeréséhez.

Az esemény mellé számos helyi vállalkozó is odaállt, így minden édesapa értékes ajándékokkal térhetett haza: Gedeon Birtok, Royalsekt Zrt., Pataki-Király Ágnes, Varga Erika és családja, LaKoma Büfé, Laguna Húsáruház, Wolf ABC, Kajla Off-Road Tanya, Magyarkert, Alföldi Garabonciás Kft., Holsza Trafik – Ajandék, Nagy Ágnes – Nemzeti Dohánybolt, SUFNI papír- és kreatívműhely, Újszászi Roland, valamint a Birkás Bor- és Pálinkaház.

Írta, képek: Makai Marianna

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (35 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira