Írta: vira
Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntötte Imrehegy Község Önkormányzata és a maga nevében az Idősek Napja alkalmából megrendezett ünnepségen a kedves meghívott vendégeket Lavati Gabriella polgármester.

A koronavírus járvány miatt a 2021-es és 2022-es évben nem volt mód megünnepelni községünk idősebb lakosait, utoljára 2020-ban szerveztünk hasonló rendezvényt.

-Hirdetés-

A polgármester beszédében kitért arra, hogy Magyarországon minden ötödik ember szépkorúnak számít, vagyis már betöltötte a hatvanadik életévét.
Említést is tett köszöntőjében arról, hogy milyen fontos a közösség és, hogy mindenkire szükség van ahhoz, hogy működjön a településünk közössége:

„Ezért feladatunk és kötelességünk is egyben, hogy méltóságteljes idős kora, feladata, szerepe, helye legyen a társadalomban minden idősödő embernek. Ugyanakkor legfontosabb mégiscsak az emberi kapcsolatok erőssége, a kis közösségeink megtartó ereje. A legfontosabb az ilyen kapcsolatok megléte, mint amit most ebben a pillanatban átélünk. Ez az erő annyira intenzív, amennyire az időseinkre mi magunk figyelni tudunk, hogy mennyi időt és törődést szánunk rájuk. Egy-egy közösséget is ez az erő tart össze, gyűjt egybe rendszeres időközönként. Tehát az, hogy ez a közösség létezik, működik, él, azt jelenti, hogy itt jelen van ez az erő.”

Lavati Gabriella

A polgármesteri köszöntő után a helyi színjátszók szórakoztatták az idősebb korosztályt, utánuk fellépett a keceli Bogárzó Zenekar, a műsort Kothencz Lajos zárta.

keceli Bogárzó Zenekar

A műsorokat követően az Önkormányzat megvendégelte a település idősebb lakosait.

Írta, képek: Molnár Ferenc

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (9 db kép)
MEGOSZTÁS