Kecskemétiné Viczián Ilona több mint négy évtizednyi munkaviszony után vonult nyugdíjba, aki a Szűcsi Óvodában látott el óvónői, majd vezetői feladatokat. Csodás éveket tudhat maga mögött. A családias hangulatú óvoda vezetését Györk Ernőnétől vette át, akivel nagy hangsúlyt fektettek a szlovák hagyományok ápolására és tovább örökítésére, melyhez támogató segítséget kaptak munkatársaiktól. Szakmai munkáját többször is elismerték már, legutóbb 2023. május 30-án vehetett át Kiskőrösért Emléklapot több évtizedes kitartó munkájáért Domonyi László polgármestertől.
Nyugdíjba vonulása alkalmából beszélgettem Kecskemétiné Viczián Ilonával.
Milyen indíttatásból lett pedagógus?
Ahogy visszaemlékszem, én mindig nagyon szerettem a gyermekeket. Már általános iskolás koromban tudtam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Felmerült bennem a gondolat, hogy tanító leszek, mert egy nagyon kedves tanító nénim: Balogh Zoltánné Pötyike számomra egy igazi példakép volt. De akkoriban még lehetett buktatni, melyhez nekem nem lett volna szívem, ezért úgy gondoltam, hogy inkább óvó néni leszek, melyet sosem bántam meg.
Mely intézményben kezdte meg pedagógiai munkáját, hogyan alakult szakmai életútja?
Itt kezdtem a Szűcsi Óvodában 1979. augusztus 16-án, és innen is mentem nyugdíjba, 44 év munkaviszony után. Az első perctől kezdve megszerettem az óvodát, a gyerekeket, a vezetőimet, a kollégákat. Nagyon jó hangulatban kezdtünk el dolgozni és ez végig így is maradt. Amikor volt rá lehetőségem, mindig kerestem, hogy mit tanulhatok, hogyan fejleszthetem magamat. Először intenzív továbbképzésre jártam a Kecskeméti Óvónőképzőbe, ahol főiskolai tanulmányaimat is végeztem. Utána a szlovák nyelvet végeztem el Szarvason. Itt kolléganőm, az előző tagóvodavezető Györk Ernőné Ildikó mutatta a példát – akivel mind a mai napig nagyon jó kapcsolatot ápolok –, majd együtt tanítottuk és szeretetettük meg a gyerekekkel a szlovák nyelvet és néphagyományokat. Aztán 5-6 évente mindig jöttek még képzések, iskolák. 2014-ben lettem tagintézmény vezető. Az ötlettől, hogy vezető legyek, először egy kicsit ódzkodtam, mert hatalmas felelősség, de elvégeztem a közoktatás vezetőit, hogy egy kicsit gyarapítsam a tudásomat. Ildikó volt az, aki arra biztatott, hogy meg tudom csinálni, de a munkatársaim is nagyon támogattak. Váriné Szlovák Erikával több mint három évtizedet dolgoztam együtt. Aztán egyből mélyvízbe kerültem, mert pont akkor, szeptemberben kezdték el az óvodát felújítani, szigetelni. Azonban sokszor eszembe jutott, amit otthonról hoztam: „Amit elkezdtél, azt végig kell csinálni!”. De a gyerekek is rengeteg pluszt adtak.
Miért tartotta fontosnak, hogy folyamatosan képezze magát?
Ezt talán otthonról hoztam. Egy egyszerű szlovák parasztcsaládba születtem, de nálunk a tudás mindig érték volt. Nővérem is tanult, egyetemet végzett. A szüleim zenére tanítottak – furulyán és hegedűn tanultam, mely napi szinten az életünk része volt itt az óvodában is – és mindig arra biztattak, hogy képezzem magamat. Ezt az indíttatást: a szorgalmat, az akaratot otthonról hoztam.
Hogyan emlékszik vissza az első évekre?
Lehet, hogy az idő megszépíti az emlékeket, de úgy rémlik, hogy nem volt nehéz. Nagyon jó volt a kollektíva, a vezetés. Nagyon sok tervünk volt, melyeket igyekeztünk megvalósítani.
Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok az elmúlt évek, évtizedek alatt?
Leginkább a szeptember, ugyanakkor minden tanévzáró igazán emlékezetes volt, de tulajdonképpen bármely ünnep az intézményben, amelyre együtt készülhettünk. Mivel a Szűcsi Óvoda egy családias óvoda, ezért ezek az alkalmak mindig nagyon meghitt hangulatban teltek. Az emlékezetes pillanatok leginkább a gyerekekhez köthetőek. Egy ölelés, egy mosoly, sokszor mindennél többet ért.
Sosem nyomasztotta, vagy bizonytalanította el az, hogy ez egy nagyon felelősségteljes szakma?
Ilyenkor mindig volt egy olyan pillanat, vagy kapaszkodó: a gyerekek, a szülők vagy a kollégák szeretete, támogatása, ami túllendített ezen. Ha voltak kiégési pillanataim, akkor mindig olyan közösségeket kerestem, ahol óvodával kapcsolatban tanulhatok. Ilyenkor sokszor azt láttam, hogy másnak talán rosszabb, vagy még nehezebb, mint nekem.
Milyen tapasztalatokat szerzett a pályán az elmúlt 44 év alatt?
Csupa jó tapasztalatokat. Mi egy nagyon jó kis közösség vagyunk, voltunk itt a Szűcsiben.
Van bármi, amit ma már másképp csinálna?
Pedagógusként nem gondolom, bár a mai gyerekekhez át kell gondolni ezt. Ha tovább csinálnám, vagy újrakezdeném, kihasználnék minden képzési lehetőséget, hiszen az ember mindig hall újat és mindig kap valamilyen segítséget. Vezetőként azt gondolom, hogy annyira jó kollégáim voltak, hogy nincs olyan dolog, amire azt mondanám, hogy másképp csinálnám.
Milyen elismeréseket kapott pályája során?
Sikerélmény volt, amikor megszereztem a Pedagógus I. és Pedagógus II. fokozatokat, de a legnagyobb büszkeséggel az tölt el, hogy a Mesterképzést is megcsináltam, szlovák és magyar néphagyományokból és ezt elismerték a vezetőim is, melyet azóta is alkalmazunk az óvodában.
Milyen tervei vannak nyugdíjas éveire?
Most már mindketten nyugdíjasok vagyunk a férjemmel. Ő is pont olyan hűséges típus, mint én. Ő az Agroline Kft.-nél dolgozott majdnem 50 évig. Két gyermekünk van, akik még tanulnak: Bence fiunk Veszprémbe jár egyetemre, kislányunk Jázmin pedig Budapesten gimnazista. A tőlük elvett időt, amit leginkább a vezetőségi feladatokkal járó elfoglaltságok vettek el, azt szeretném most bepótolni velük. A férjemmel nagyon szeretünk a szőlőben, gyümölcsösben dolgozni, így ha lesz egészségem, unatkozni biztosan nem fogunk. A család lesz mindenképpen a prioritás. Most itt a nyári szünet, de szeptemberben biztosan érlelődnek még bennem majd újabb gondolatok. Időközben fejlesztő pedagógus diplomát is szereztem, melyet itt a csoportban alkalmaztam, de más óvodákban még nem. Ha mások megkeresnek, hogy szükségük lenne rám, akkor úgy gondolom, hogy egy kisebb gyerekcsoporttal szívesen foglalkoznék.
Jó egészséget és örömteli nyugdíjas éveket kívánunk!
