Egyedülálló sikerrel zárta az idei tanévet a soltvadkerti iskola az idegen nyelvi tudás terén. A 14 évet betöltött végzős diákok közül a fele sikeres nyelvvizsga bizonyítvánnyal a zsebében kezdi meg szeptemberben középiskolai tanulmányait. Nekik angolból és németből önfeledt nyári vakáció vehette kezdetét. Hogy miért rendkívüli ez az eredmény, ennek jártunk utána.

-Hirdetés-

A Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Művészti Alapfokú Iskola évek óta sikeres munkát folytat az idegen nyelvi oktatás területén (is). Szinte minden tanévben szerepel országos megmérettetésben vadkerti diák. Szűcsné Martin Erika az iskola idegen nyelvi munkaközösségének vezetője kérésünkre elmondta, az eredmények alapja többek között a hagyományos német nemzetiségi oktatásban és a nívócsoportos oktatási forma bevezetésében rejlik. Ugyanis azok a diákok, akik számára szülei már az első osztályba induláskor a német nemzetiségi oktatási formát választják, azok elsőtől nyolcadikig heti 6 óraszámban sajátíthatják el a német nyelv és irodalom, valamint a német nép- és honismeret tudományát. Ez nagy előny azokkal szemben, akik csupán a 4. osztály óta tanulnak valamilyen idegen nyelvet, mint azt a legtöbb állami fenntartású iskolában teszik. Ennek az előnynek és a kitartó szorgalomnak köszönhetően született meg az közelmúlt legrangosabb eredménye. Virág Nóra ugyanis az Országos Általános Iskolai Tanulmányi Versenyen (OÁTV) német nyelvből országos 5. helyezést ért el.

Virág Nóri, tanárával: Eilerné Hollós Ildikóval

Addig, még hasonló létszámú általános iskolákban általában tíznél kevesebb tanuló szerez középfokú nyelvvizsga bizonyítványt, addig a soltvadkerti ballagáson 26 diák léphetett a színpadra, mint sikeres nyelvvizsgát tevők. Hegyi Gabriella tanárnő csoportjából Németh Bálint alapfokú komplex nyelvvizsgát tett, míg Csővári Zita sikeres alapfokú szóbeli nyelvvizsgával zárta az évet.

– Mertünk „nagyot álmodni” és nekivágtunk a B2 középfokú nyelvvizsgának – összegzi a sikereket az idei év német felkészítő tanára, Eilerné Hollós Ildikó. Nagyon keményen dolgoztak a gyerekek, és meg is lett az eredménye.

Német B1 alapfokú komplex nyelvvizsgát tett: Ivanics László, Kovács Botond Gábor, Kovács Dorián, Mihók Péter, Milinkó Molli és Nyerges Bence.

Német B1 alapfokú komplex vizsgát tett tanulók

Német B2 középfokú komplex nyelvvizsgát tett: Hachbold Ákos, Kovács Botond Gábor, Mihók Péter, Nyerges Bence, Opóczki Nadin Sára, Révész Csongor, Seres Eszter, Szomor Bíborka, Virág Nóra és Kálmán Patrik.

Német B2 középfokú komplex vizsgát szerzett tanulók

Ennek a kimagasló eredménynek köszönhetően a fent említett diákok nyugodt szívvel ugorhatnak neki majdan az egyetemi tanulmányaiknak. Nekik már nem kell aggódni, hogy ha a diplomájuk átvételét nyelvvizsga bizonyítvány meglétéhez kötnék.

(szerk.: Az eddigi központi szabály szerint csak azok a hallgatók kaphatták kézhez a diplomájukat, akik a sikeres záróvizsga mellett bemutatták a nyelvvizsgájukat. Ez évente több ezer diploma “beragadásához” vezetett.)

A sikerhez bizonyára hozzájárult a 8 év alatt velük együtt tevékenykedő németet tanító tanárok áldozatos munkája: Eilerné Hollós Ildikó, Rácz Renáta, Fejesné Császár Éva, Szegediné Huczek Katalin, Hegyi Gabriella és Kévés Rózsa.

Természetesen nemcsak a németesek produkálnak ilyen jó eredményeket. A múlt héten lezárt tanévben 11 ballagó diák szerzett angol B1 alapfokú komplex Origó nyelvvizsgát: Bonti Míra Angyalka, Cserkó-Ördög Leó, Font Luca Viola, Havic Maja, Király Emese, Lehóczki Laura, Pék Hanna, Petrovszky Réka, Slezák Ármin, Vereb Noel, valamint német nyelvet tanulóként Opóczki Nadin Sára. Őket Szűcsné Martin Erika tanárnő készítette fel.

Angol B1 alapfokú komplex vizsgát tett tanulók
Mihók Péter 8.c-s tanuló az idén feltette a pontot az i-re. Az iskola történetében ő lett az első diák, aki 14 évesen németből és angolból is letette a B2 komplex középfokú nyelvvizsgát. Mindezt sportolás és egy kitűnő bizonyítvány mellett!

– Péter elmondta, sokkal könnyebb helyzetben volt, hogy elsős kora óta tanult németül, majd második nyelvként vette fel az angolt. Ebben a formában a németes múlttal szinte „ragadt” rá az angol. A kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnáziumban folytatja tanulmányait, az informatika világa érdekli. Tervei között szerepel az olasz vagy a spanyol nyelvvel való ismerkedés is, de most minden energiájával a matematika tudományában szeretne elmerülni.

Angol alap- és középfokú vizsgát tett tanulók

„Ahány nyelv, annyi ember.” – ez a mottó a mozgatórugója a soltvadkerti nyelvoktatásnak, ahol szülők, diákok és nevelők együtt azon munkálkodnak, hogy a diákság nagy része a mai kor elvárásainak megfelelő idegen nyelvi tudással zárja az általános iskolát. Az pedig hab a tortán, ha a nyelvérzék találkozik a szorgalommal és céltudatossággal, mert akkor csodákat lehet elérni. Az elmúlt évek sikerei ezt hűen bizonyítják – zárta szavait a nyelvtanárok közössége.

Szöveg: NMeli
Fotók: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Művészti Alapfokú Iskola 

MEGOSZTÁS
Írta: vira