Ha június utolsó hete, akkor tánctábor. Így megy ez már évek óta Csengődön, ahol Geiger Vivien lelkes táncpedagógus hívó szavára elindulnak az általános iskolás lányok és fiúk. A Spirit Alapfokú Művészeti Iskola keretei között szervezett nyári tánctábornak most is a művelődési ház adott otthont, ahol öt napon át ismerkedhettek a gyerekek a jógával, nyújtó és erősítő gyakorlatokkal, valamint különböző tartásjavító mozdulatokkal. Emellett természetesen a társastánc kapta a központi szerepet.

Számtalan új figurát tanultunk a chachachá-ba, a rumbába és a jive-ba – mondta Geiger Vivien.

-Hirdetés-

Ezeket később a versenyzők koreográfiáiba fogjuk beépíteni. A tánc mellett figyelmet fordítottunk a játékokra is. Örök kedvenc a székfoglaló és a szoborjáték, valamint a homokozóban is gyönyörű alkotások születtek. A gyerekek hoztak társasjátékokat, ezeket is örömmel próbáltuk ki. Összességében egy vidám és hasznos hetet töltöttünk együtt. Táborunkat egy közös pizzázással zártuk. Ezúton is köszönöm a szülők felajánlásait, anyukámnak, Geigerné Czinkóczki Irénnek a sok segítséget, valamint Magyar Lajosné Erikának a nagyon finom fagyit! – zárta szavait Vivien.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (35 db kép)
MEGOSZTÁS