Új helyszínen és időpontban, ezúttal szabadtéren került megrendezésre a már hagyományosnak mondható Óvodai Szülők-Nevelők Bálja Kaskantyún, 2023. július 22-én szombaton.

Az óvoda épülete két évvel ezelőtt, 2021-ben látványos energetikai korszerűsítésen esett át, ahol mindössze két óvónő és két dajka felügyel és gondoz 21-22 kisgyermeket. A jótékonysági bálon befolyt összeget a napköziotthonos óvoda tárgyi feltételeinek fejlesztésére, bővítésére és kirándulásra szeretnék költeni.

A bál fő szervezői (a teljesség igénye nélkül): édesanyák, édesapák, dajkák és a vezető óvónő férjével
-Hirdetés-

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Lajkó-Németh Andrea, a kaskantyúi általános iskola tagintézményvezetője, a település képviselője, valamint Ba Edit, Kiskőrös város képviselő asszonya is, aki vásárlási utalványok felajánlásával is támogatta a rendezvényt.

Az eseményen minden korosztály képviselte magát, szép számmal érkeztek fiatalok is a rendezvényre és nemcsak Kaskantyúról, hanem a környező településekről is.

A szervezők welcome italokkal is készültek

Még a vacsora előtt Konecsni-Molnár Dóra, az esemény fő szervező, az óvoda vezetője köszöntötte a bál résztvevőit, akit örömmel töltött el, hogy a rendhagyó időpont és helyszín ellenére is ilyen szép számú bálozó közönség gyűlt össze a Rendezvényterületen.

„Évtizedek óta hagyomány településünkön, hogy éves váltásban jótékonysági bált tartunk, egyik évben az általános iskola, másik évben az óvoda. Az ünnepi eseményre nagy lelkesedéssel készültünk több elszánt szülőpár közreműködésével, hiszen láttuk a célt magunk előtt, a gyermekek mosolygós arcát. Ez a bál az óvodás gyermekekért van! Azért, hogy évről-évre tevékenységünkhöz fontos játékeszközöket tudjunk vásárolni, vagy felújítani, mindezzel hozzájárulva a gyerekek testi-lelki fejlődéséhez. Bálunkat rengeteg civil szervezet, cég, magánember támogatta tárgyi felajánlással vagy támogatói jegy vásárlásával. Ezúton is nagyon szépen köszönjük nekik!” – e szavakkal nyitotta meg a rendezvényt a vezető óvónő.

Konecsni-Molnár Dóra óvónő és férje: Tibor

Konecsni-Molnár Dóra, az óvoda vezetője a szülők közül külön köszönetet mondott Szeg Nikinek és férjének Jürgennek, Kiss Mártinak és férjének Lacinak, a Márton-Fábián házaspárnak: Zsoltinak és Tündinek, valamint Steibli Daniellának, Kökény Editnek és férjének Janinak, továbbá Dávid Péternek és feleségének Rékának a bál megszervezéséhez nyújtott segítségükért.

A vacsora csontlevesből, sültes tálak – körettel, valamint aprósüteményekből állt

A finom vacsorát a császártöltési Dönci Vendéglő szakácsai készítettek el, vendéglátói szolgáltak fel. Az ünnepi asztalra nemcsak sültes, hanem süteményes tányérok is kerültek, melyek elkészítését Kiss Márti és Steibli Daniella szülők vállalták. Az est folyamán büfé is üzemelt, melynek működtetésében Kökény Edit, Szakál János és Dávid Péter segített.  

Az est folyamán sokan vásároltak tombolát

Az este jó hangulatáról Kiss Máté és édesapja Kiss László gondoskodott, akikkel csengődi fiatalok is érkeztek a jótékonysági rendezvényre.

A fiatal zenész és barátai

A támogatóknak, felajánlóknak köszönhetően közel 250 tombolanyeremény került kisorsolásra két körben. A fődíj egy befőzőautomata volt, melyet Szeg Csaba és családja vihetett haza számos más ajándék mellett.

A főnyeremények között számos műszaki eszköz és vásárlási utalvány is gazdára talált

A nyereményekből befolyt összeget fejlesztő játékokra és óvodai kirándulásra szeretnék költeni.

A mulatság egészen hajnalig tartott

Támogatóik: Ba Edit, Ba Irén, Ba Pál, Kunság-Szesz Zrt., MOL benzinkút Kiskőrös,  PizzaPhone Kiskőrös, Hadnagy László, Ázsia Center Kiskőrös, Bolvári Zsolt Bolvári-Bike, Vas Gazdabolt, Sipi-ker, Pecatúra, Rubos fotó, Piknik Szendvicsbár, Kecskeméti Vadaspark, Soltvadkert bringabolt, ifj. Turu Gyula, Máté Erzsébet, Máté Julianna, Viktor Motors, Maraton Sport, Hufbau, Tanár úr kérem, Priger Petra, Elektro Favorit, Gsm Kiskőrös, Luczáné Komáromi Ildikó, Dedák Balázs, Coffer Kiskőrös, Kukucska Icuka és családja, Orosziné–Szamek Dominika, Tesco Áruház, Ariston Soltvadkert, Supka Zsolt, Szentimre szóda, Szikvíz Kiskőrös, Szentimre Pincészet, Varga Zsolt, Gesztenye Presszó, Soltvadkert mogyorókrém, Kiss Istvánné, Kukucska Sándor és családja, Kiss Tibor és Anikó, Galántai Hilda, Csuka Mónika és családja, Kriskó Sándor és családja, Teréz Gyógycikk Kiskőrös, Kutyifa Ferenc – Izsáki Horgász és Pihenőpark, Kutyifa Ferencné, Kelemen István, Nemes Sándor, Jürgen Götz, Szeg Csaba, Farkas Mária, Herczeg Benedek, Gyurján Elvira, Szenohorodszki Csilla, Bánfi Ferenc, Kálóczi Nóra, Pivarcsi Gábor, Kurucz Gábor, Kiss Mónika, Agárdi Györgyné, Supka Helga, Kelemen Norbert és Dr. Filus Erika, Szeg Imre, Filus János, B-Kovács savanyú, Turán Gusztáv. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (144 db kép)
MEGOSZTÁS