Egy yorki tűnt el az egyik udvarból Kiskőrösön, de a település egyenruhásainak hála pár órával később ismét gazdájával lehetett a házőrző. A gyanú szerint egy családnak megtetszett az állat, ezért elemelték, így most lopásért kell felelniük. 

-Hirdetés-

 

Munkából ért haza egy kiskőrösi férfi 2023. július 31-én reggel, amikor meglepődve tapasztalta, hogy nem rohant elé házi kedvence, ahogy egyébként minden alkalommal szokott. Kutyája az udvarban lakik, azonban gondosan körbekerítették a telket, hogy véletlenül se szökjön ki az állat. Gazdája úgy sejtette, hogy valaki felállt a kerítésére, kiemelte a négylábút, és elvitte, ezért jelentette a történteket a helyi rendőrkapitányágon.

A kiskőrösi rendőrök kutatni kezdtek a yorki után, szemtanúkat kerestek és adatot gyűjtöttek. Beszereztek egy felvételt is, amin három nőt láttak, és felmerült a gyanú, hogy közük lehet a lopáshoz. A triót azonosították, kiderült, hogy egy anya és két lánya járt a környéken a bűncselekmény lehetséges időpontjában. A rendőrök a lakcímükre vonultak, azonban a nők tagadták, hogy elvitték volna a kis házőrzőt, és azt állították, hogy nem találkoztak az állattal. Nem sokkal később bejelentés érkezett: a házi kedvencet megtalálták azok a nők, akiket korábban megkérdeztek az esettel kapcsolatban. A helyszínre vonuló rendőröknek bevallották, hogy megtetszett nekik az állat, ezért elvitték. A nyomozók munkájának eredményeként a kutyus még aznap visszakerült a gazdájához. A lopásért egy 24, egy 18 éves nőnek és az édesanyjuknak kell felelnie, egyiküket már ki is hallgatták a nyomozók.

Forrás, fotó: police.hu 

MEGOSZTÁS
Írta: vira