A vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Soltvadkerti TE Soltút csapata a 2023/2024-es szezont hazai környezetben kezdte. A soltvadkerti együttes augusztus 13-án a bajnokság első fordulójában hazai környezetben fogadta a Kecskeméti LC gárdáját és kétgólos győzelmet arattak.

Soltvadkerti TE Soltút-Kecskeméti LC 2-0 (2-0)

A Soltvadkerti TE Soltút csapata

Soltvadkerti TE Soltút: Eifert – Veszeli, Gráczer (Radics), Hauk (Supka), Farkas B. (Tóth Á.), Plichta, Áman, Hegedűs, Gémesi, Tóth P., Bashiri-Shahroodi (Angeli).

A Kecskeméti LC csapata
-Hirdetés-

Kecskeméti LC: Kormos – Fleig, Kele (Selmeci), Pintyi, Varga M. (Major), Szabó Sz. (Récsei), Ludvigh (Fekete), Kovács D. (Kurucz), Márki, Bessenyei, Terbe.

A találkozó előtt köszöntötte a Soltvadkerti TE részéről Schmidt Zsolt a szakosztály elnöke és Varga József vezetőségi tag, valamint a Bács-Kiskun Vármegyei labdarúgó Szövetség részéről Szabó Mihály a rendezői feladatokat több évtizede ellátó Csernák Mihályt. A klub mellett főrendezőként tevékenykedő Csernák Mihály munkáját díszoklevél és emlékplakett átadásával köszönték meg az említett sportvezetők.

Varga József, Schmidt Zsolt, Szabó Mihály, Csernák Mihály (b-j)

A vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnoki mérkőzés gyászszünettel kezdődött, amikor a közelmúltban elhunyt volt labdarúgóról és játékvezetőről Harsányi Józsefről emlékeztek meg, aki az aktív labdarúgó pályafutása után 1986-ban tett játékvezetői vizsgát. Gyorsan felkerült az országos keretbe, ahol számos NB I-es, NB II-es mérkőzésen működött közre. Játékvezetői pályafutását 2006-ban fejezte be, majd 2007-től kezdve megyei és NB III-as mérkőzéseken működött közre játékvezetői ellenőrként. 10 éven keresztül (2004-2014) a Bács-Kiskun megyei játékvezetői bizottság tagja volt.

A soltvadkerti és a kecskeméti csapat mérkőzése kiegyenlített játékkal kezdődött és a kapuk nem forogtak veszélyben. A 11. percben a felezővonalnál szerzett labdát a soltvadkerti csapat és gyors támadás végén Farkas Béla lövését még hárítani tudta Kormos Dávid a vendégek kapusa, de a róla kipattanó labdát közelről fejelte a hálóba Hauk Martin, megszerezve ezzel a vezetést a hazaiaknak (1-0). A 21. percben tovább növelte előnyét a soltvadkerti együttes, amikor Farkas Béla futotta le a védőket és tiszta helyzetben szép mozdulattal lőtte magabiztosan a hálóba a labdát (2-0). Az első játékrészben a kecskemétiek a passzok tekintetében nagyon sok hibával játszottak, a kínálkozó lehetőségeit pedig jól használta ki a hazai együttes.

A szünetben négy játékost is cseréltek a vendégek és próbáltak letámadni, de a hazai kontrákban benne volt a gólveszély. A második félidő közepén volt a legnagyobb gólszerzési lehetősége a kecskemétieknek, de előbb hazaiak kapusa Eifert János fogott ziccert, majd a róla kipattanó labdát újra kapura lőtték a vendégek, amikor Veszeli Béla rúgta ki lábbal a gólba tartó játékszert.

Összességében a mérkőzésen a hazaiak akarata érvényesült és szervezett játékukkal megérdemelten nyertek a sok hibával focizó vendégekkel szemben.
Molnár László – Soltvadkerti TE Soltút edzője:

-Tudtuk, hogy a kecskemétiek jó játékerőt képviselnek és fiataljaik révén sokat futnak, lendületes focit játszanak. Ennek megfelelően arra készültünk, hogy a védekezésünk nagyon szervezett legyen és ne hagyjunk nagy területeket a vendégek támadásvezetéseihez. Mindkét gólunk nagyon jókor jött és olyan helyzetekből szereztük, amire felkészültünk. Ki tudtuk használni, hogy gyors csatáraink vannak és amennyiben kicsit pontosabbak vagyunk a végjátékban, akkor akár több gólt is szerezhettünk volna. Ki kell emelnem, hogy a védekezésben nagyon jó teljesítményt nyújtott a csapat, aminek köszönhetően nem tudott igazán nagy gólhelyzeteket kialakítani ellenfelünk.
A nyáron több új játékos is érkezett a csapathoz, akik beépítése folyamatban van, de jó úton haladunk. Úgy gondolom, hogy nagyon kiegyenlített erőviszonyok fogják jellemezni a mostani bajnokságot, amely során bármelyik csapat elverheti a másikat és ki is kaphat. A célunk az, hogy legalább megismételjük a tavalyi helyezésünket, de lehetőség szerint akár előrébb is végezzünk a táblázaton.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (8 db kép)
MEGOSZTÁS