A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a Kiskőrös és Akasztó közötti országúton fékezés nélkül belerohant az előtte balra kanyarodási szándék miatt várakozó és indexelő autóba, amelynek biztonsági övvel becsatolt utasa a baleset következtében elhunyt.

A vádirat szerint a kiskunhalasi férfi – az ügy vádlottja – alig egy éve rendelkezett jogosítvánnyal, amikor 2021. november 29-én az 53. számú főúton Kiskőrös és Akasztó között, jó látási viszonyok mellett 90-95 km/h sebességgel közlekedett a nedves, töredezett aszfaltfelületű, egyenes útszakaszon.
-Hirdetés-
Ebben a cikkben a téma tartalma miatt nem tartjuk etikusnak fizetett hirdetések megjelenítését, ezért a hozzátartozók érzéseit tiszteletben tartva nem jelenítünk meg hirdetéseket.

Haladása során egy útkereszteződéshez érve – mivel nem a forgalmi viszonyoknak megfelelően vezette a járművet – hátulról fékezés nélkül nekiütközött az előtte balra kanyarodás miatt várakozó, irányjelzést használó személyautónak. Az ütközés hatására az álló autó jobbra kipördült és az útpadkára sodródva állt meg. A vádlott járműve az ütközés következtében áttért a másik forgalmi sávba, ahol frontálisan összeütközött egy szemből jövő és a baleset elhárítása érdekében fékező személyautóval.

A baleset következtében a balra kanyarodás miatt álló jármű biztonsági övet használó jobb első utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházi ellátás ellenére két nap múlva életét vesztette. A szemből jövő szintén vétlen autó sofőrje nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a kiskunhalasi sofőrt halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. Bűnösségéről a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni.

A csatolt fotókon a kanyarodás szándékával álló jármű maradványai, valamint a frontális ütközésben részes járművek láthatók.

Sajtóközlemény
Kecskemét, 2023. augusztus 21.
Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség

MEGOSZTÁS
Írta: vira