Kiskőröst és térségét mutatták be kedden Kolozsváron a kiskőrösi delegáció  képviselői a Petőfi 200 emlékév kapcsán a 14. Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa által szervezett, vetítéssel és borkóstolóval egybekötött bemutatón dr. Kőrösi Viktor Dávid vezető konzul köszöntötte a közönséget.

Vetítéssel és borkóstolóval egybekötött bemutatót tartottak
-Hirdetés-

Elmondta: a külképviselet a konzuli feladatok mellett törekszik az erdélyi magyar emberek életében is jelen lenni, erősíteni az összetartozás érzését. Úgy vélte, Petőfi szülővárosának, a szőlő és bor hazájának a bemutatása jó lehetőség arra, hogy az erdélyi magyarok kapcsolatot építsenek, megerősítsék az anyaországgal való kapcsolatukat.

A költő szülővárosát Szedmák Tamás, Molnár Elvira és Tóth Anett mutatta be

A rendezvényen Szedmák Tamás, Kiskőrös alpolgármestere, valamint Tóth Anett és Molnár Elvira, a Kiskőrös és Térsége Turisztikai Egyesület munkatársai mutatták be a költő szülővárosát és térségét.

Szedmák Tamás nemcsak a Petőfi 200 Emlékév eddig megvalósult programjait ismertette, hanem invitálta is városunkba a megjelent vendégeket

Szedmák Tamás elmondta, hogy a rendezvényen nem csak megismertetni akarják a térséget a kolozsváriakkal, hanem invitálják is őket az alföldi városba. Emlékeztetett, hogy a Bács-Kiskun vármegyei településen fontos időszak a Petőfi-bicentenárium, igyekeznek méltóképpen megünnepelni. Ez Kiskőrösön október 17-én zárul, abból az alkalomból, hogy Jókai Mór és társai 1880-ban ezen a napon adták át a Petőfi-szülőházat a városnak fenntartásra, megőrzésre. Az alpolgármester emlékeztetett, hogy a szülőház mellett Kiskőrösön van a legelső Petőfi-szobor, melyet 1862-ben állítottak, és emlékmúzeum is működik a városban, melyben a Petőfi Irodalmi Múzeum támogatásával nyílt új kiállítás. A bemutatón a turisztikai látnivalók között a világon egyedi Műfordítók parkját, a János Vitéz Látógatóközpontot, a Rónaszéki Fürdőt, a veterán autók múzeumát említették, de a városba kihelyezett Petőfi-verspadokra és a János Vitéz park mesepadjaira is felhívták a figyelmet.

Tóth Anett, a Kiskőrös és Térsége Turisztikai Egyesület képviseletében a kiskőrösi turisztikai attrakciókról, valamint a város borászatairól beszélt
Molnár Elvira, a Kiskőrös és Térsége Turisztikai Egyesület képviseletében négy tételes borkóstolót tartott a Szentpéteri Borpince és a Vass Borászat prémium kategóriás boraiból

A bemutató a térség borainak kóstolójával zárult.

A közönség is megkóstolhatta a borokat

Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán a Kolozsvári Magyar Napok alatt #főtér23 néven élményudvar működött, ahol közéleti beszélgetéseket, turisztikai és gasztronómiai bemutatókat, borkostolókat tartottak, valamint kiállításokkal, könyvbemutatókkal, esti koncertekkel várták a közönséget.

b-j: Tóth Anett, Szedmák Tamás, Molnár Elvira, dr. Kőrösi Viktor Dávid 

Forrás, fotók: MTI/Pap Melinda
Fotók: Magyarország Főkonzulátusa Kolozsvár 
A galéria képeit Szabó Adrián készítette. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (42 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira