Soltvadkert Asztalitenisz közösségi oldalán számolt be a fiatalok legutóbbi versenyeken elért eredményeiről.
,,Az Ambrus Asztalitenisz Akadémia fiataljai a nyári szünet utolsó heteiben sem tétlenkedtek.
 
Lei Balázs a megelőző héten az ifjúsági válogatottal a csehországi Olomoucban megrendezett felnőtt wtt versenyen tehetett próbát. Párosban Varga Botonddal első meccsüket a szerb páros ellen nyerték. A sors fintora, hogy a szerb páros egyik játékosa Nemanja Dilas volt, aki Balázs páros társa volt számtalan esetben az extraligás fordulókon. A következő körben a dél-koreai párossal szemben maradtak alul. Egyéniben Balázs elsőként a cseh ifi válogatottban szereplő játékos, majd pedig Szántosi Dávid ellen nyert. A 3. fordulóban a kínai játékossal már nem bírt.
 
Varga Botond és Lei Balázs (b-j)
 Szabó Lénárd Euro Mini Champ-re utazott a serdülő válogatottal. 31 ország 400 játékosa vett részt két korcsoportban. 4 fordulón keresztül meccseztek a gyerekek. A csoportokból minden egyes forduló után a csoport-utolsó kiesett. Így szűkült a mezőny a 32-es főtáblára. Léni az első meccsét megnyerte, így a legjobb 16-ban volt már, amikor 8 közé jutásért a versenyt megnyerő japán fiútól kapott ki 3:2-re. Szép volt!
Szabó Lénárd
Szombaton az U19-es, vasárnap az U17-es és hétfőn U15-ös egyéni és páros versenyszámot rendezték meg Budapesten. Müller Evelin, Frank-Sánta Erik és Lei Balázs vett részt az Idénynyitó Utánpótlás Országos Ranglista Versenyen.
  • Lei Balázs három aranyérmet szerzett U17, U19 egyéni és U19 páros (Varga Botonddal) versenyszámban!
Lei Balázs a dobogó legfelső fokán
  • Müller Evelin U17 egyéniben a dobogó 2. fokáig menetelt, ezüstérmet szerzett!
Müller Evelin II. helyezést ért el
  • Frank-Sánta Erik U17-ben a főtáblára kerülésért játszhatott, U15-ben 16 közé jutott egyéniben!
Frank-Sánta Erik
Szép munka volt!”
 
Forrás, képek: Soltvadkert Asztalitenisz Facebook oldal
Kiemelt kép: illusztráció (canva.com)

-Hirdetés-
MEGOSZTÁS
Írta: vira