A Kiskőrösi NKSZSE utánpótlás csapatai közül az U17-es gárda az országos korosztályos bajnokság III. osztályában szerepel. A női utánpótlás kézilabda bajnokságban Bács-Kiskun Vármegyei gárdákkal küzdhetnek meg a lányok az idei szezonban.

Az együttes az első bajnoki találkozóját szeptember 6-án játszotta le hazai környezetben, amikor a TRD Szabadszállás gárdáját fogadták és 45-21 (18-9) arányú győzelmet arattak: Csatlós A. – Szikszai, Németh I. 9, Csenki 15, Kálmán 7, Faragó G. 1, Csatlós K. 4. Csere: Madácsi (k), Döme, Faragó D. 1, Ilia 7, Peckmann, Csóka.

-Hirdetés-

A kiskőrösi lányok gyorsan, lendületesen kézilabdáztak és már az első félidőben eldöntötték a találkozó sorsát. A hazai lányok felállt fal ellen is eredményesek voltak, de a nagy gólarányú különbségben az játszott szerepet, hogy sok gólt szereztek lerohanásból. A látottak alapján a 24 gólos hazai siker is megérdemelt volt.

Fenyvesi Éva – Kiskőrösi NKSZSE edzője:

-Már nagyon vártuk a bajnoki rajtot a nyári felkészülés után. Úgy alakult most, hogy ebben a bajnokságban kilenc Bács-Kiskun vármegyei csapat vesz részt és 8 őszi, illetve 8 tavaszi mérkőzést fogunk majd játszani. A mostani ellenfelünk a tavalyi évben az utolsó helyen zárta a bajnokságot, így a viszonylag gyengébb erőt képviselő ellenféllel szemben győzni szerettünk volna az idény első találkozóján. A mérkőzést értékelve elmondhatom, hogy az eredménnyel elégedett vagyok, de volt több technikai hibánk és a 22 kapott gólunkat kicsit soknak tartom. Bízom abban, hogy a jó bajnoki kezdés lendülete benne marad a csapatban, és ahogy néztem az ellenfeleinket az lehet a célunk, hogy a dobogó valamelyik fokán végezzünk.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (36 db kép)
MEGOSZTÁS