2023. szeptember 8-án pénteken délután kiállításmegnyitóval és ünnepi szentmisével vette kezdetét az Akasztói Kisasszony-napi Búcsú. A háromnapos programsorozat nyitányaként 17 órakor az akasztói könyvtárban gyűltek össze, ahol egy kiállításmegnyitóra került sor. Annak apropóján, hogy 50 éve alakult Akasztón a Röpülj Páva Kör.
Az akasztói Röpülj Páva Kör a citerazenekarral kezdődött 1971-ben, amikor is citerázni tudó férfiak jelentkeztek Harcos Károlynál, hogy karolja fel őket. Ezek a férfiak: id. Nagy Ferenc, ifj. Nagy Ferenc, Nagy Sándor, Tóth János, és id. Bognár János voltak.
Vass Lajos zeneszerző, karnagy hirdette meg országosan a Röpülj Páva Kör mozgalmakat az 1970-es évek elején. Harcos Károly Karcsi bácsi gondolt egyet és Akasztó is csatlakozott ehhez az országos mozgalomhoz.

A faluban sokan ismerték Karcsi bácsit, így sokan csatlakoztak. Ekkor jött létre a férfi és az asszonykórus a citerások mellett. A próbáknak a művelődési ház adott otthont. Az évek folyamán igazi közösséggé formálódtak. Sok vidéki helyszínen is jártak, mivel Karcsi bácsi nagy ismertséggel rendelkezett az országban. A kör tagjai így több híres emberrel találkoztak és sok nívós helyen is szerepeltek. Egy ilyen alkalom volt Kalocsán is, ahol a Cserey József vezette Kalocsai Népi Együttes Parasztkórusának és Gyermekkórusának a rádiófelvételén a citerazenét az akasztói citerazenekar játszotta.
Az 1980-as évek végére a kör megszűnt. 2013 végén merült fel több helyi emberben, hogy újra kellene éleszteni a népzenét Akasztón. Így szerveződött újjá a citerazenekar. Az első próbájuk 2014. január 6-án Vízkeresztkor volt, ezért is lett a nevük Akasztói Vízkereszt Citerazenekar.

A kiállítást a Vízkereszt Citerazenekar nyitotta meg egy nótával, majd Némethné Németh Anita, a könyvtár igazgatója mesélt a Röpülj Páva Kör múltjáról.
A megnyitón köszöntötte a jelenlévőket Harcos Karcsi bácsi lánya: Horváthné Gitta, illetve Suhajda Antal polgármester úr is.
A kiállításmegnyitó után 18 órakor kezdődött az ünnepi szentmise Kisboldogasszony napján. Templombúcsú is volt ez egyben, hiszen az Akasztói Római Katolikus Templom védőszentje Kisboldogasszony. A szentmisét Mons. Menyhárt Sándor pápai káplán, kanonok, c. apát, és bírósági helyelnök tartotta, mely a templom körül körmenettel zárult.
Az Akasztói Kisasszony-napi Búcsú színes programokkal folytatódik szombaton és vasárnap is, melyről szintén beszámolunk a VIRA.HU-n.
Fotógaléria:
