A 3 év alatti kisgyermekek fejlesztése a Bács-Kiskun Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Kiskőrösi Tagintézményében szoros együttműködést igényel a szakember és a törvényes képviselő (szülő, nevelőszülő, gyám) között. Az egyéni konzultációk heti rendszerességgel folynak, azonban a 2023 /24-es tanévet 43 gyermek ellátásával indítottuk, így szükségesnek éreztük a szülők összefogását. Rekord magas létszám ez intézményünk történetében.

A szülői értekezletre online felületet biztosítottunk szeptember elsején. Fontosnak tartottuk, hogy bemutassuk a munkacsoportban dolgozó kollégákat, hiszen többen ebben az évben kezdik meg velünk a közös munkát, míg mások új szakemberhez kerülnek ebben a tanévben. A gyermekek létszámának növekedésével szakembergárdánk is bővült: külső helyszínen (jellemzően bölcsődében) segíti a munkánkat Hertlné Simon Rózsa magas szakmai színvonalon teljesítő kiváló gyógypedagógus, Katona Imréné, aki nemrégiben szerzett gyógypedagógus diplomát autizmus spektrum pedagógiája szakirányon. Továbbra is belső munkatársként vállal szerepet a családok segítésében Nagyné Tanács Adrienn a logopédiai munkacsoportunk vezetője és Balatoniné Morvai Valéria, szurdologopédus, aki a hallássérült gyermekek ellátásáért felel, valamint Majoros Aliz Edit látja el a 3 évet betöltött gyermekek korai fejlesztését.

Nagyné Tanács Adrienn logopédus
Balatoniné Morvai Valéria szurdologopédus
Majoros Aliz Edit okleveles gyógypedagógus
Várhatóan a tanév elején csatlakozik hozzánk egy konduktor – hallgató, Bleszák Nóra, aki a mozgásfejlesztés egy specifikus oldalát képviseli majd.
-Hirdetés-

A munkacsoport törzsgárdájához tartozik Torgyik Lászlóné, gyógypedagógus – TSMT terapeuta, aki hosszú évek óta támogatja a kisgyermekes családok életét, a gyermekek fejlődésének érdekében átfogó szakmai ismeretekkel rendelkezve képes és szeret teamben dolgozni a hatékonyság fokozásáért, illetve Suba-Nemes Dóra, aki néhány éve szomatopedagógusként (gyógypedagógiai meghatározottságú mozgásfejlesztés) és már TSMT- terapeutaként is dolgozik az egészen apró csecsemőktől a nagycsoportos óvodásokig (nevelési tanácsadás keretében).

Torgyik Lászlóné, Juci gyógypedagógus
Suba- Nemes Dóra szomatopedagógus

A szakmacsoport irányítója, Danics-Szemkeő Kinga a legmagasabb óraszámban foglalkozik a kisgyermekes családokkal, képviseli a korai intervenció fontosságát és szükségességét szakmai és közéleti fórumokon.

Danics-Szemkeő Kinga gyógypedagógus
A létszám növekedésére számítunk, ezért feltételezhető szakmai stábunk bővítése.

A gyermekek fejlesztése mellett támogatást és tanácsadást nyújtunk a szülők részére is, akik pszichológiai megsegítést is igényelhetnek nálunk.

Elsősorban egyéni fejlesztést kapnak a gyermekek, de a létszámra tekintettel csoportos foglalkozások beindítását is meg kellett szerveznünk: Totyogó (1-2 év közötti gyermekek), Kotyogó (2-3 év közötti gyermek), Koraovi (3-5 év közötti gyermekek). 

Danics-Szemkeő Kinga ismertette a tanév rendjét, majd  bemutatta az ellátás helyszíneit (Pedagógiai Szakszolgálat Kiskőrösi Tagintézménye; bölcsődék: Kiskőrös, Akasztó, Soltvadkert, Izsák, Kecel). Vázolta a tanév tervezett programjait (Állatvédelmi témahét – október, Koranap – november, bemutató órák, előadások, közösségi programok). 

Az intézmény igazgatóhelyettese kiemelte: a minden „korais” szülőt érintő információk a csoportos levelezőlistán keresztül kerülnek kiküldésre. Számos programmal készülünk a családok és szakemberek számára ebben a tanévben, a fotó és videódokumentációhoz kérte a szülők szíves hozzájárulását.

Sikerekben és örömökben gazdag közös munkát kívánunk minden családunk számára!

Írta, képek: Majoros Aliz Edit (BÁCSPSZ Kiskőrös)
Kiemelt kép: illusztráció (canva.com)

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (4 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira