A vármegyei III. osztályú labdarúgó bajnokság negyedik fordulójában a Kiskőrösi LC II. csapata a Bócsai BLSE gárdáját fogadta hazai környezetben. A szeptember 16-án megrendezett mérkőzés nagy küzdelmet hozott és kétgólos kiskőrösi sikerrel zárult.

Kiskőrösi LC II.-Bócsai BLSE 3-1 (1-1)
A kiskőrösi csapat
-Hirdetés-

Kiskőrösi LC II.: Csermák – Füleki (Gyurián), Pecznyik, Szlovák (Lengyel), Sinkó (Andrási), Dedák, Madácsi, Dicsa, Hajós, Kriskó, Lengvári.

A bócsai csapat

Bócsai BLSE: Gszelmann – Lukács, Máté (Vincze), Kalló, Szeg (Fábián), Császár, Varga T. (Nagy D.), Üres-Farkas, Péter-Szabó (Péczka), Forgó, Lendvai (Varga Á.).

A mérkőzés elején a kiskőrösiek játszottak veszélyesebben, de a több nagy gólszerzési kísérletből nem sikerült a kapuba találniuk. A találkozón a 35. percen bócsaiak vezettek támadást és egy jobb oldali bedást követően a hosszú oldalon üresen maradt Varga Tibor góljával szereztek vezetést a vendégek (0-1). A kiskőrösiek a 45. percben egyenlítettek, amikor Szlovák Pál egyéni akció végén egy cselt követően a tizenhatos vonalának környékéről bal lábbal lőtte ki a labdával a kapu bal alsó sarkát (1-1). A szünet után a bócsaiak szerezhettek volna vezetést, de Csermák Dávid nagy bravúrral védett egy ziccert. Az 55. percben egy szép hazai támadás végén mintegy 17 méterről lőtte el nagy erővel a labdát Dedák Balázs, ami után a játékszer a felső lécről a gólvonal mögé csapódott és a játékvezető asszisztens jelzésére megadta a találatot a játékvezető (2-1). A 63. percben ismét egy szép kiskőrösi akció futott végig a pályán, mely végén Sinkó Dorián lövése után a felső lécről kipattanó labdát Füleki Antal fejelte közelről a hálóba (3-1). A találkozó utolsó harmadában nagy fölénybe kerültek a bócsaiak, de a lelkesen, nagy akarattal focizó kiskőrösiek megőrizték előnyüket és vesztett helyzetből fordítva tartották otthon a három bajnoki pontot.

Pecznyik Gábor – Kiskőrösi LC II. játékosa:
-A mai mérkőzésen a küzdelem jellemezte a játék képét. Nagy akarással játszottunk és vesztett helyzetből fordítva tudtunk nyerni, amiért minden játékost dicséret illet. A bekapott gólunk egy váratlan helyzetből született, amikor védekezésben követtünk el hibát. Nem éreztem, hogy veszteni fogunk, mert voltak helyzeteink, viszont a mérkőzés alakulását döntően befolyásolta az első félidő végén szerzett egyenlítő találatunk. A második félidőben pontosabb volt a játékunk és ennek köszönhető, hogy újabb két gólt szerezve nyerni tudtunk. Nagyon fontos győzelmet arattunk egy olyan csapat ellen, amely három győzelemmel érkezett hozzánk.

Péter-Szabó Zsolt – Bócsai BLSE játékosa:
-Nagyon jól kezdtük az idei bajnoki szezont és három győzelem után abban a reményben érkeztünk ide, hogy folytatni tudjuk ezt a jó sorozatot. Sajnos a kisebb méretű „C” pályán került megrendezése a mérkőzés, ami nekünk nem kedvezett, mert a gyors játékosaink veszélyes támadójátéka itt a betömörülő védelem ellen nem igazán működött. A vezetésünk után is mentünk előre, talán kicsit meggondolatlanul és a hibáinkat kihasználva lőtt gólokat a kiskőrösi csapat. A végén hiába voltunk fölényben, rutinosan lehozták szervezetten védekezve a mérkőzést a kiskőrösiek. Gratulálok a kiskőrösieknek a győzelemhez!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (48 db kép)
MEGOSZTÁS