A Kiskőrösi NKSZSE utánpótlás csapatai közül az U17-es gárda az országos korosztályos bajnokság III. osztályának G csoportjában szerepel. Az együttes nagyon jól kezdte a bajnokságot, hiszen a lányok az eddig lejátszott mindhárom találkozójukat megnyerték.

Az együttes a bajnoki szezont a TRD Szabadszállás gárdája elleni hazai találkozóval nyitotta, amikor 45-21 (18-9) arányú győzelmet arattak. A második fordulóban a Tompa SE csapatánál vendégszerepeltek, ahol 40-14-re (5-21) nyertek.

-Hirdetés-

A kiskőrösi fiatalok a bajnokság harmadik fordulójában szeptember 23-án hazai környezetben fogadták a Tiszakécske VSE együttesét, akik ellen 40-25 (17-12) arányú győzelmet arattak: Csatlós A. (k), Madácsi V. (k), Csatlós K. 1, Csenki É. 10, Döme Z. 3, Faragó D. 2, Faragó G. 5, Ilia K. 3, Kálmán A. 3, Németh I. 7, Peckmann P. 1, Soproni E. 4, Szikszai A. 1.

A találkozó első negyed órája hozott csak szoros mérkőzést, amikor a kiskőrösiek mindössze egy góllal vezettek (6-5). A hazai lányok védekezésben és támadásban is jó teljesítményt nyújtva zárták az első játékrészt megnyugtató előnnyel (17-12).

A szünet után az elfáradó vendégekkel szemben lendületesen játszottak a kiskőrösiek és lerohanásból, valamint felállt fal ellen is szép gólokat szerezve nyertek 15 góllal. A csapat ezzel a szép győzelemmel három siker után vezeti a bajnoki tabellát. A női utánpótlás kézilabda bajnokságban Bács-Kiskun vármegyei gárdákkal küzdhetnek meg a lányok az idei szezonban és a jó kezdés után lehet abban reménykedni, hogy harcban lehetnek a dobogós helyezésekért.

Fenyvesi Éva – Kiskőrösi NKSZSE edzője:

-Nagyon örülök, hogy jól sikerült a bajnoki rajtunk és három győzelmet tudtunk szerezni. Az ellenfeleket nem nagyon ismerjük, csak annyit tudunk róluk, hogy néhány csapattal már korábban a korosztályos bajnokságokban találkoztunk. A mai mérkőzésen nehéz találkozóra számítottam és az első negyed órában nem is volt könnyű dolgunk. A találkozó a második félidőben dőlt el, amikor a tiszakécskeiek elfáradtak, mi pedig a hosszú cseresorunk miatt végig megfelelő iramban tudtunk kézilabdázni. Ma is tudtunk több gólt szerezni lerohanásból, de ami biztató, hogy felállt fal ellen is sikerült szép találatokat szereznünk, melyben még azért fejlődnünk kell. Gratulálok a csapatnak az újabb szép győzelemhez! Nagyon bízom abban, hogy ez a lendület tovább folytatódik majd és sikerül olyan eredményeket elérnünk, amivel odaérhetünk a dobogóra, de akár a bajnoki címért is harcban lehetünk.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (43 db kép)
MEGOSZTÁS