Ismét megrendezésünkre került városunkban a Kiskőrös Kupa, ezúttal a negyedik, 2023. szeptember 23-án. Szerettem volna egy igazán komoly szakember bírálatának segítségét kérni erre a napra, így esett Radics Zsolt barátomra a választás, akivel legalább 25 éves az ismertségünk, barátságunk. Nagyon örültem neki, hogy elfogadta a felkérésemet és egész nap hatalmas szakmai tudásával segítette munkánkat.

A Kiskőrös Kupa azzal a szándékkal jött létre, hogy segítse a versenyezni, vizsgázni szándékozókat abban az éles helyzetben, amit amúgy nem tudunk a hétköznapi tréningeken előállítani. Úgymond kisérettségi szerűen működik.

-Hirdetés-

Mindent nagyon jól sikerült megszervezni, kivitelezni, csak a kétnapi esőt nem bírtuk elkerülni. Szombaton esett, és sajnos vasárnap az első párosunk kezdésére leszakadt az ég, ami folytatódott még utánuk is, de amit kapott a két hölgy és kutyáik az nem volt gyenge.

Nagyon örülök, hogy gyakorlatilag mindenkinél kijöttek a hibák, sőt meglepetésre olyanokat is produkáltak pozitív értelemben, amit eddig soha. Nagyon jó verseny és hangulat volt egész nap, olyan igazi baráti családias, mosolygós, szurkolós. Végül is nagyon büszke vagyok a csapatomra, akik igazi csapat és egyéni teljesítmény, önzetlenség, tisztelet, felkészülés, szorgalom, összetartás, figyelem, fegyelem, egyszóval: NAGYON JÓ CSAPAT.

Nagyon szépen köszönjük Zsoltinak a bírálatait, segítségét, felemelő tanításait. A verseny után eredményhirdetés volt, majd nagyon finom marhapörköltet ehettünk galuskával amit a hölgyek jóvoltából rengetegféle, fajta sütemények követtek. Ebéd után Zsolti egyenként segített a versenyzők kutyáinak hibáit kijavítani, munkájuk intenzívebb, pontosabb végrehajtását segíteni, amit ezúton is nagyon szépen köszönünk. A nap végén kutyájával tartott tréninget, amivel lenyűgözte a csapatot.

A verseny eredményei:

IBGH I. szinten:
1. Farkas Roland, Ciró (Canecorsó)
2. Aszódi Gergő, Maszat (Border Collie)
3. Nagyapáti Klára, Csülök (Rottveiler)
4. Ba Józsefné, Rexi (Német Juhász)

IBGH II. szinten:
1.Madácsi Vivienn, Miló (Border Collie)
2. Pohankovics Bence, Archibald (Amerikai Pitbull Terrier)

IBGH III. szinten:
1. Szabadi Enikő, Bomber (Hovawart)
2. Székesné Szkenderovits Erzsébet, Csili (Törpe pincser)

Szeretettel gratulálok minden résztvevőnek és sikeres felkészülést a vizsgákra. Ügyesek voltatok és ez továbbra is így lesz: ,,Aki segíti a csapatot, őt a csapat is segíti.”

Szeretném köszönetemet kifejezni Radics Zsoltinak az egész napos segítségéért, Rubos Zoltánnak a sok színvonalas fényképért, Orcsik Istvánnak a nagyon finom marhapörkölt elkészítéséért, a Thermál Étteremnek a galuska elkészítéséért, a hölgyeknek a rengeteg nagyon finom süteményért, a Fantázia Virág Üzlet tulajdonosának, Szivák Erikának a virág díszítésekért, az önkormányzatnak a sátorért és Dénes Jánosnak a segítségéért, a Piretmix, Versele-Laga, Flatazor, Banner Kft., Szentpéteri Borászat, Ami Zol szappan, Nestlé Hungária Kft., Berner, Tolnagro, Disztl Pincészet, Bubbe, a sok szép serlegek elkészítőjének Díszműves Bt. támogatását valamint minden olyan kutyaiskolás tagunknak, akik segítettek a rendezvény előkészületeiben, lebonyolításában és villámgyors elpakolásában. Köszönöm nektek.

Írta: Szentgyörgyi Alajos
Képek: Rubos Zoltán

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (70 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira