Budapest, 2023. október 2., hétfő (MTI) – Hétfő délután jelenik meg a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) jövő évre vonatkozó pályázati kiírása – közölte a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón.

-Hirdetés-

    Szalay-Bobrovniczky Vince elmondta, a kiírás 14 órakor kerül fel a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. oldalára (bgazrt.hu), valamint a Civil Információs Portálon (civil.info.hu) is megjelenik.
    A NEA jövő évi pályázati kerete mintegy 14 milliárd forint, ez hárommilliárdos emelkedést jelent az idei évhez képest – ismertette a helyettes államtitkár, aki elmondta: az emelkedés oka az, hogy a személyi jövedelemadó egyszázalékos felajánlásáról hárommilliárd forintos mértékben nem rendelkeztek magánszemélyek “konkrét civil szervezetek számára”, így ez az összeg bekerült az alapba.

Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár

    Az összevont pályázatokat november 2-ig, az egyszerűsítetteket október 16-tól november 17-ig lehet benyújtani.
    Szalay-Bobrovniczky Vince elmondta, a NEA alapvetően kollégiumi rendszerben működik: a teljes forrás nyolcvan százalékát öt kollégium osztja szét, húsz százalékát pedig a Miniszterelnökség.
    Az összevont pályázatoknál maximum 4,5 millió forint nyerhető el, az egyszerűsítettek esetében ez az összeg 400 ezer forint.
    Az egyszerűsített pályázatoknál a benyújtó civil szervezetek automatikusan támogatást nyernek – mondta Szalay-Bobrovniczky Vince, felhívva a figyelmet arra, hogy egy szervezet egy pályázatot nyújthat be.
    A pályázatok megvalósítási időszaka 2024. április elsejétől kezdődik, és egy év áll rendelkezése.
    Az egyszerűsített támogatásnál a rendeletileg előírt éves bevételi értékhatár 7 millió forint, az összevont esetében 75 millió forint. Ezzel is szeretnék védeni a kicsi és közepes civil szervezeteket – mutatott rá Szalay-Bobrovniczky Vince.
    A NEA 2025-ös forrásáról szólva azt mondta, hogy a 14 milliárdos keret stagnálni fog. Ennek okaként azt jelölte meg, hogy most majdnem harminc százalékkal többen rendelkeztek a személyi jövedelemadójuk civileknek felajánlható egy százalékáról.
    

Forrás: mti.hu 
Fotók:Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár Facebook 

MEGOSZTÁS