Lasztovicza Ákos az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karán szerzett testnevelés – technika szakos képesítést az idei évben. Friss diplomásként, szülei és testvére hivatását követve ő is a pedagógiai pályát választotta. Mivel élete része a sport és az oktatás, így edzői feladatokat is ellát a Kiskőrösi Labdarúgó Clubnál. Célja, hogy a Kiskőrösi Bem József Általános Iskolában is minél több diák megszeresse a mozgást. 

-Hirdetés-

 

Mesélj egy kicsit magadról, tanulmányaidról! Miért választottad ezt a hivatást?

Tősgyökeres kiskőrösi családból származom, szüleim is pedagógusok. Iskoláimat is itt végeztem, majd az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karán szereztem testnevelés – technika szakos diplomát ebben az évben. Gyermekkoromban is az iskoláról hallottam családi körben, és mivel a bátyám is testnevelőtanár lett, így én is erre az útra léptem, hiszen mindenem a sport.

Honnan értesültél a Bem-es állásról? Véleményed szerint milyen lesz édesapáddal „együtt dolgozni”?

Természetesen édesapámtól, bár eleinte úgy volt, hogy a Wattayba megyek tanítani, de ez mégsem sikerült. Így lettem a Bem iskola tanára. Apával mindig is jól megértettük egymást, így abszolút tudjuk kezelni a helyzetet. Én a szünetekben is a többi nevelővel vagyok együtt, de ha kell, ha kérem, apa mindig segít tanácsaival. A munkatársaim is érzik, látják – és ezt már a bátyámnál is megtapasztalhatták – hogy nem kér tőlünk kevesebbet, mint mástól.

Milyen érzésekkel vártad a tanévet, pályakezdőként?

Az intézményt már jól ismertem, hiszen már előtte is sokat jártam ide, így a munkatársak nagy részét ismerős volt. Szeretek a gyerekekkel foglalkozni, hiszen a KLC-ben is vállaltam edzősködést, így bátran vágtam bele első munkahelyem első napjaiba. A munkatársaim is sokat segítettek, segítenek a tanórák megtartásában, az adminisztrációban. 

Mely osztályokban, milyen tantárgyakat tanítasz?

Testnevelést tanítok alsóban és felsőben is, a 2., a 6. és 7. évfolyamban, valamint technikát a 7.c-nek. Állampolgári ismereteket pedig a 8. évfolyamosoknak.

Lasztovicza Ákosnak mindene a sport, ezért a KLC-ben edzői szerepet vállalt 
Hogyan fogadtak a gyerekek, munkatársak? 

A gyerekekkel a testnevelés órákon gyorsan megismerkedtem, az iskola elején sok játékos feladatot oldottunk meg. Természetesen a tantárgyi követelményeknek megfelelően az új mozgásformák tanítása következett szakáganként. A munkatársakkal személyes, jó kapcsolat kialakítására törekszem. A fiatal kollégáimmal már közvetlen a kapcsolatom, hiszen ez életkorunkból is adódik. Az idősebb munkatársaimra pedig mindig számíthatok, ha segítségre van szükségem, de mivel őket is jól ismerem, ezért velük is jól kijövök. 

Mik azok a célok, szempontok, értékek, amiket szeretnél megvalósítani?

Szeretném, ha a gyerekek megszeretnék a sportot, hiszen mindegy, hogy milyen mozgásformát, milyen sportágat választanak, csak sportoljanak egész életükben. A fő célom a sport megszerettetése, a mozgásanyag elsajátíttatása. A sport az egészséges életmód egyik meghatározó eleme a táplálkozás mellett, ezért el kell érnem azt is, hogy a gyerekek egy egészséges terhelésnek legyenek kitéve. A testnevelés órán bizony meg kell izzadni, de persze ezt játékos formában is el lehet érni. Azt szeretném, ha minél több diákunk megszeretné a sportot, mozgást.

Szerinted milyen egy jó pedagógus, te mire próbálsz törekedni?

Szerintem mintát kell mutatni. Egy szülő sem úgy neveli a gyerekét, hogy „Gyere ide kisfiam, most nevellek egy órát”, hanem folyamatosan, nap mint nap személyes példamutatásán keresztül. Én is mintát szeretnék mutatni diákjaimnak. Ahogy viselkedem, ahogy beszélek velük, ahogy megkövetelem a rendet, a tisztaságot. És persze hogy érezzék a szeretetemet. Mindezeket úgy fogadják el tőlem, ha tudják, hogy számíthatnak rám.

Szabadidődben edző is vagy. A sportban szerzett tapasztalatokat hogyan tudod majd kamatoztatni az itteni munkádban?

Természetesen ez oda-vissza működik. Van, amit itt kamatoztathatok, van amit ott. Készülök az edzésekre, edzésterveket írok, azt felhasználom a tanóráim alatt is, és fordítva. A sportban szerzett tapasztalataim közül a legfontosabb, amit szeretnék átadni, hogy együtt egy csapatban vagyunk, közös célért dolgozunk. Az élet is ilyen, egy csapatjáték. Nekem itt az iskolában is egy csapatjáték. Együtt húzzuk a Bem iskola szekerét, és ehhez én is minden erőmmel hozzá akarok járulni.

 

Kép: Lasztovicza Ákos 

MEGOSZTÁS