A Kiskőrösi NKSZSE utánpótlás csapatai közül az U17-es gárda az országos korosztályos bajnokság LU17 III. osztályának G csoportjában szerepel. Az együttes a 9 csapatos Bács-Kiskun Vármegyei gárdákat felvonultató küzdelemsorozatban kiválóan szerepel, hiszen az ősszel eddig lejátszott minden mérkőzésüket megnyerték a lányok.

-Hirdetés-

A kiskőrösi csapat legutóbb október 4-én lépett pályára hazai környezetben, amikor a lajosmizsei Mizse KC együttesét győzték le 51-24-re (26-7): Csatlós A. – Szikszai 1, Soproni 6, Csatlós K. 1, Csenki 14, Kálmán 7, Faragó G. 3. Csere: Madácsi (k), Brada, Döme 1, Faragó D. 4, Ilia 6, Németh I. 8, Peckmann. A hazai lányok már a találkozó elején nagy iramban kezdtek kézilabdázni és a 9. percben már 7-1-re vezettek.

A kiskőrösi együttes felállt fal ellen is tudott gólt szerezni, azonban a nagy különbséget a két csapat között a hazaiak lerohanásból lőtt góljai jelentették. A mérkőzés már az első félidőben eldőlt, a második játékrészben pedig tovább növelte előnyét a kiskőrösi csapat, a lányok nem álltak le és a lőtt gólok tekintetében átlépték a félszázas határt is. Az együttes ezzel zsinórban ötödik győzelmét aratta és százszázalékos teljesítménnyel, 10 ponttal vezeti a bajnoki tabellát.

Fenyvesi Éva – Kiskőrösi NKSZSE edzője (U17):

-Nem ismertük a mai ellenfelünket és egy nehezebb találkozóra számítottunk. Végig nagy iramban tudtunk kézilabdázni és arra helyeztük a fő hangsúlyt, hogy legyen egy jó védekezésünk, támadásban pedig minél gyorsabban jussunk el az ellenfél kapujáig. A lerohanásokat az edzéseken is gyakoroljuk és nagyon örülök, hogy ebből ma sok gólt szereztünk. Úgy gondolom, hogy ősszel a csapat még képes lehet arra a továbbiakban, hogy a maihoz hasonló, nagy gólarányú győzelmeket arasson. Célunk az, hogy folytassuk ezt a jó szereplést és az őszi szezon végére is ott maradjunk a tabella élén.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (42 db kép)
MEGOSZTÁS