Döntetlennel zárult a kiskőrösiek rangadója az akasztóiak ellen

A vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 9. fordulójában szomszédvári rangadóra került sor. Az október 8-án lejátszott mérkőzésen a Kiskőrösi LC együttese hazai környezetben fogadta az Akasztó FC gárdáját, mely összecsapás döntetlennel zárult, mert nem bírtak egymással az ellenfelek.

-Hirdetés-

Kiskőrösi LC-Akasztó FC 1-1 (1-1)

A Kiskőrösi LC csapata

Kiskőrösi LC: Tóth Z. – Lajkó, Csáki, Barkóczi, Szabó G., Pekker, Amin (Agócs), Szabó D., Dulai (Törgyik), Gyenizse B., Godslove.
Edző: Márton zsolt

Az Akasztó FC csapata

Akasztó FC: Németh Zs. – Varga M., Herczeg, Doszpod (Boldizsár), Kerekes, Szabó Zs., Nagy A. (Vincze), Makó, Tóth Á., Sendula, Bányai.
Edző: Szrenkó István

A találkozó kiegyenlített mezőnyjátékkal kezdődött, nem forogtak veszélyben a kapuk. A mérkőzés első kapuralövéséből gól született, amikor a 6. percben az akasztóiak egy gyors kontratámadás végén Tóth Ákos jobb oldali beadása után Nagy Attila találatával szereztek vezetést (0-1). Ezt követően fokozatosan került egyre nagyobb mezőnyfölénybe a kiskőrösi csapat, de a szórványos akasztói támadások mindig veszélyesek voltak. A 40. percben a kiskőrösi Csáki Róbert szabadrúgását védte bravúrosan a vendégek hálóőre Németh Zsolt. A hazaiak nagy mezőnyfölénye helyzetekben nem igazán mutatkozott meg, azonban a 41. percben Szabó Dávid szöglete után Gyenizse Bence gyönyörű fejesgóljával egyenlítettek a kiskőrösiek (1-1). A szünet után a vendégek kapusa Németh Zsolt bravúrt bemutatva hárította Szabó Dávid szabadrúgását, valamint Godslove Ukwuoma fejesét és egy közeli lövését is. A vendégek részéről Kerekes Márk lövése jelentett veszélyt a hazai kapura, valamint az utolsó percekben Boldizsár Csaba fejesében volt még benne a gólszerzés lehetősége. A találkozó utolsó harmada lüktető játékot és helyzeteket hozott mindkét oldalon, de ezek kimaradtak és egy igazságosnak mondható 1-1-es döntetlennel zárult a szomszédvári rangadó.

Márton Zsolt – Kiskőrösi LC edzője:
-Arra készültünk, hogy a mai napon megnyerjük ezt a szomszédvári rangadót és ennek megfelelően jó volt a fiúk edzéslátogatottsága, valamint a felkészülése a héten. Sajnos az időjárás nem fogadott ma a kegyeibe, mert igen erős szélben kellett játszanunk egy olyan csapat ellen, amely tördelte a játékot, mélyen védekezett és nem engedte a támadásainkat végigvinni. A találkozó elején egy gyors kontrából vezettek az akasztóiak, de szerencsére még az első félidőben ki tudtunk egyenlíteni. A szünet után volt mindkét oldalon gólszerzési lehetőség és ellenfelünk kapusa több esetben is bravúrral mentette meg csapatát a góltól. A játék képe és a helyzetek alapján ma ebben a mérkőzésben ennyi volt, úgy gondolom, hogy igazságos döntetlen eredménnyel zárult a találkozó. A korábbiakhoz hasonló küzdőszellemet és hozzáállást várok el a csapattól a továbbiakban is. Most legközelebb idegenben a kecskeméti SC Hírös-ÉP Egyesület ellen lépünk pályára, ahol nehéz mérkőzésre számítok, de szeretnénk jó eredményt elérni.

Judák László – Aklasztó FC technikai vezetője:
-A múlt héten szép győzelmet arattunk a soltvadkertiek ellen és reméltük, hogy az a mai mérkőzésre is lendületet ad majd a csapatnak. A többi találkozóhoz hasonló ritmusban készültünk most is és bíztunk egy jó eredmény elérésében. Az terveztük, hogy gyors kontratámadásokkal legyünk majd veszélyesek a kiskőrösi kapura és a találkozó elején egy ilyen szép támadás végén szereztünk vezetést. Ezt követően a kiskőrösiek voltak fölényben és nem a megbeszélt játékunkat láthattuk. A hazaiak egyenlítettek még az első félidőben, de szünet után nyílt lett a mérkőzés és mindkét oldalon voltak helyzetek, de kimaradtak, így igazságosnak mondható a döntetlen. A célok megfogalmazásánál a hatodik hely környékének elérését tűztük ki és majd a télen szeretnénk a támadósorban erősítést végrehajtani.

MEGOSZTÁS