Október 10-én több mint 400 diák vette célba Kiskőrös központját, ahol állomásról állomásra igyekeztek mihamarabb megoldani a rájuk váró matek és helyismereti feladványokat. A térség számos településéről érkeztek tanulók 6-tól 10. évfolyamig, akik a KEVI gimnázium matematika munkaközösség által szervezett Matek Tájoló nevű szabadtéri matematikai versenyen mérték össze tudásukat. A mára már hagyományosnak számító versenyt 7. alkalommal rendezték meg, melyről Döme Géza, az esemény szervezője mesélt hírportálunknak.

Megtudtuk, hogy a Medve Matek szabadtéri országos szintű matematika verseny adta az alapötletet a kiskőrösi tanároknak, melyet városismereti és túlélőtúrákon alkalmazott bónuszpontok szerzésének lehetőségével egészítettek ki, ezzel még izgalmasabbá és szórakoztatóbbá téve a versenyt a fiatalok számára.

-Hirdetés-

A regisztrációt követően délután 14 órakor rajtoltak el a két-, és három fős csapatok a KEVI gimnázium udvaráról a Kiskőrös központjában elhelyezett állomásokra, melyek többek között a víztoronynál, a piacnál, az evangélikus templom körül, a Petőfi Szülőháznál, a kopjafánál, és Petőfi egész alakos szobornál voltak megtalálhatók. A versenyzők nem kaptak útleírást, hanem térkép alapján kellett felkeresniük egyrészt az állomásokat, másrészt azokat a helyeket, ahol az úgynevezett bónuszok megtalálásával többletpontokhoz juthattak. Papírt, tollat, számológépet, körzőt, vonalzót, és szögmérőt használhattak a versenyzők, telefont vagy okosórát nem. A feladatok megoldására 90 perc állt a matekosok rendelkezésére.

6-tól 10. évfolyamig jelentkezhettek a szabadtéri matematika és helyismereti megmérettetésre a tanulók
Közel 140-150 két-, és három fős csapat szállt versenybe az idei évben, ami közel 420-430 diákot jelent. Kategóriák:
  • hexaéderek – 6. évfolyam
  • heptaéderek – 7. évfolyam (külön értékelték a gimnáziumi csapatokat),
  • oktaéderek – 8. évfolyam (külön értékelték a gimnáziumi csapatokat),
  • nonaéderek – 9. évfolyam
  • dekaéderek – 10. évfolyam.

Kiskőrös mellett többek között Soltvadkertről, Kalocsáról, Tázlárról, Szabadszállásról, Fülöpszállásról, Császártöltésről érkeztek matematika szerető diákok, akik már nagyon várták ezt a szórakoztató és izgalmas megmérettetést, többen visszatérő versenyzők.

Döme Géza szervező
„A verseny szervezésében és lebonyolításában a KEVI gimnázium tanárai mellett a 11.-es és 12.-es diákok vettek részt nagy lelkesedéssel, akiknek ez úton is köszönöm a segítségüket” – mondta Döme Géza szervező.

Hozzátette, hogy az előző években felmerült konfliktusokat kiküszöbölve idén első alkalommal „versenyrendőrségi” feladatokat is elláttak a rendezésben résztvevő nagyobb gimnazisták. Ők figyeltek a helyszíneken a verseny tisztaságára, a csalások, összedolgozások elkerülésére.

A tanárok mellett a 11., és 12.-es gimnazisták vettek részt aktívan a verseny lebonyolításában

Amíg a feladatokat ellenőrizték és összesítették az eredményeket, addig vendégül látták a résztvevőket zsíros-, és vajas kenyérrel, csokoládéval és meleg teával. Utóbbit mindenki saját bögréjében fogyaszthatta el a környezettudatos szemlélet jegyében. A megmérettetést a TESCO kiskőrösi áruháza támogatta felajánlással.  

Kiskőrös központját ellepték az izgatott matekozó, és szórakoztató feladatokat megoldó diákok

A helyismereti kérdések miatt külön értékelték a vidéki, a helybéli és a gimnazista csapatokat. Az összes kategória dobogós versenyzői éremmel, oklevéllel és egy Matek Tájoló feliratú bögrével, a több száz matekozni szerető diák pedig élményekkel térhetett haza. Az eredmények a kevi.hu honlapján érhetők el.

Gratulálunk minden résztvevőnek, dobogós helyen végzett tanulónak!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (209 db kép)
MEGOSZTÁS