A vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Kiskőrösi LC csapata a küzdelemsorozat 11. fordulójában hazai környezetben lépett pályára. Az együttes egy három mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatot szeretett volna megszakítani az október 22-én lejátszott találkozó alkalmával.

A kiskőrösi csapat ezen a játéknapon a Jánoshalmi FC gárdáját látta vendégül, akiktől 3-1 (0-1) arányú vereséget szenvedtek: Tóth Z. – Torgyik (Agócs), Mijailovic (Sinkó), Pekker (Dicsa), Dulai, Lajkó, Szabó D., Gyenizse B., Csáki, Szabó G., Amin (Karf).

-Hirdetés-

A kiskőrösi csapatból többen is hiányoztak sérülés, valamint sárga lapos eltiltás miatt, így igen tartalékosan léptek pályára. A létszámgondokat jól mutatta, hogy a cseresorba nevezett labdarúgók között szerepelt a vármegyei III. osztályú második csapat keretéhez tartozó Dicsa István és Sinkó Dorián is. A találkozó kezdete egy hideg zuhannyal ért fel a kiskőrösiek számára, miután egy hazai labdavesztést követően nagy védelmi hibát követően a Gyenizse Bencét lefutó jánoshalmi Lengyel Szabolcs már a 2. percben megszerezte a vezetést a vendégeknek (0-1). A 6. percben a jánoshalmi Szabó Szilárd végezhetett el szabadrúgást, melynél a bal alsó sarokba tartó labdát védte bravúrral a hazaiak kapusa Tóth Zoltán. A 15. percben újabb játékosát vesztette el a kiskőrösi csapat, amikor bokaszalag rándulás miatt nem tudta tovább folytatnia a játékost Mijailovic Zalán, és helyette Sinkó Dorián állt be a csapatba. A 18. percben egy jobb oldali beadást követően került tiszta helyzetbe a jánoshalmi Nagy Roland, de a 16 méterről leadott lövése után a labda nem sokkal a kapu fölé szállt. A 20. percben alakult ki a hazaik első helyzete, amikor Sinkó Dorián lövése zúgott el a jánoshalmi kapu bal felső sarka mellett. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, mely során sok hibával játszottak a csapatok és a kapura veszélyes támadásokat nem nagyon tudtak kialakítani.

A szünetben a hazaiaknak Torgyik Máté sérülése miatt egy újabb kényszerű cserét kellett végrehajtaniuk, aki helyett Agócs Kristóf állt be. Az 59. percben középpályán vesztett labdát a kiskőrösi csapat, melyet követően egy jobb oldali kontratámadás végén lőtte ki a hosszú sarkot a jánoshalmi Nagy Roland, és ezzel már kétgólos volt a vendégek előnye (0-2). A hazaiak próbáltak támadni, de a mezőnyfölényük meddő volt. A 67. percben a kiskőrösi Pekker Roland lőhetett középről mintegy 17 méterről kapura, de a labdát a védők nagy helyzetben kifejelték. A találkozó a 81. percben dőlt el, amikor egy újabb hazai labdaeladás után vezetett jánoshalmi kontratámadást követően Lengyel Szabolcs talált a hálóba (0-3). A találkozó utolsó hajrájában nagy fölényben voltak a hazaiak és ez egy szépítő találatban is megmutatkozott. A 85. percben a kiskőrösi Sinkó Dorián lapos lövését még bravúrral védte a vendégek kapusa Lengyel Péter, de a kipattanóra jó ütemben érkezett Dulai Máté és közelről a hálóba helyezte a labdát, beállítva ezzel az 1-3-as végeredményt. Az utolsó percekben még a jánoshlamhi Kisa Péter vezethette egyedül a labdát a hazai kapura, de ziccerben óriásit védett a kiskőrösiek kapusa Tóth Zoltán.

A találkozón mindkét csapat sok hibával focizott, rengeteg volt az eladott labda, a jánoshalmiak pedig annak köszönhették győzelmüket, hogy mindhárom góljukat a hazai játékosok nagy egyéni és védekezésben elkövetett hibája előzte meg.

Kiskőrösi LC
Márton Zsolt – Kiskőrösi LC edzője:

-Mindenekelőtt gratulálok a jánoshalmiaknak a győzelmükhöz! A mai vereségünk több okra is visszavezethető. Az egyik ilyen ok, hogy létszámban is nagyon kevesen vagyunk, több meghatározó játékosunk sérült és sárga lapos eltiltás miatt is hiányzó volt. Ma is jól látszott, ha nem tudunk a legjobb összeállításban pályára lépni, akkor az a teljesítményünkön is meglátszik. Azt is fontos megemlítenem, hogy a kalocsaiak elleni mérkőzés kivételével minden találkozónál mi kerültünk hátrányba, és ez most is így volt. Az előre megbeszéltek ellenére sajnos már a találkozó elején egy elkerülhető gólt kaptunk és nehezítette a helyzetünket, hogy sérülés miatt két játékosunkat is le kellett cserélni. Ma hozzáállásban és lelkesedésben sem hoztuk azt, ami elvárható egy ilyen mérkőzésen, valamint néhány játékos teljesítménye hetek óta kritikán aluli. A bekapott góloknál nagyokat hibáztunk, ami sorsdöntően befolyásolta a mérkőzés alakulását. Mivel kevesen vagyunk, így a második csapatból kellett felhozni két játékost, akik pályára is léptek és ezúton is szeretném megköszönni nekik a segítségüket. Próbáljuk rendezni a sorokat, de azt tudni kell, hogy a játékosok tekintetében nincs nagy merítési lehetőségünk, azonban dolgozunk és azon leszünk, hogy a hátralévő fordulókból kihozzuk a legtöbbet.

MEGOSZTÁS