Amint a könyvbemutatót levezető Tetézi Attila művelődésiház-igazgató köszöntőjében megfogalmazta, az idei év igen termékeny az izsáki könyvek megjelenését illetően, hiszen eddig már három, helyi témákat feldolgozó kötet bemutatója zajlott, s most itt a negyedik is. Nevezetesen Bérces Lajos Sorokba zárt évtizedek című kötete, amelyben a szerző Izsáki Hírekben megjelent írásaiból kap válogatást az olvasó. Bérces Lajost és kötetét Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke; Balog Zoltán, a Duna-melléki Református Egyházkerület püspöke és Dr. Bozóky Imre polgármester méltatta a művelődési házban rendezett eseményen.

Dr. Bozóky Imre azzal kezdte gondolatait, hogy e könyvbemutató igazi ünnep Izsák életében, majd felidézte, hogy Bérces Lajos első írása 1991. március 15-én jelent meg az Izsáki Hírekben. Azóta rendszeresen találkozhattunk írásaival lapunkban, melyeket – mint fogalmazott – érdemes akár többször is elolvasni, hiszen annyi gondolat van azokban. Végül megköszönte Bérces Lajosnak azt a bő három évtizedes munkát, amelynek egyfajta összegzése a most megjelent könyv, valamint arra biztatta a jelenlévőket, hogy olvassák ők is a kötet értékes írásait.

-Hirdetés-

Lezsák Sándor felidézte, hogy Bérces Lajossal Lakitelekről ismerik egymást. Ott találkoztak először, ugyanis ez volt az első szolgálati helye a lelkésznek, s csak később ezt követően került Izsákra. Bérces Lajos könyve egy sokszínű olvasókönyv – húzta alá Lezsák Sándor – melyben benne van mintegy sűrítve az élete, a mindennapjai. Mivel a kötetben leírt gondolatok a valóságból a környezetéből jöttek, szökkentek szárba és teljesedtek ki. Mondatai nem csak tanítanak, de fegyelmeznek és figyelmeztetnek is – tette hozzá Lezsák Sándor.

Balog Zoltán úgy fogalmazott, hogy a kötetben tanítások vannak a szó legmélyebb értelmében. Olyan tanítások ezek, hogy bármiről beszél is a szerző, abban mindig van egy olyan gondolat, amitől az ember többnek érzi magát, mint amikor elkezdte. Mint mondta, ha valaki azt akarja tudni, hogy ebben a harminc évben, hogy is éltek itt az emberek, akkor ebből a könyvből megtudhatja. Noha nem erről szól, nem ez a konkrét témája, ám mégis ezekből az írásokból felvillan egy-egy pillanat az izsákiak életéből – tette hozzá a püspök.

Bérces Lajos utalva október 6-ára így fogalmazott: A könyvbemutatóm és az október 6-i aradi vértanúkra való emlékezés egy szóval függ össze, ez pedig az áldozat. Majd kifejtette, hogy a vértanúk áldozatok voltak, és a könyv megjelenése és bemutatása is egyfajta áldozatot követelt. A szerző megköszönte Balog Zoltán püspöknek, hogy áldozott az idejéből, és eljött a kiadvány bemutatójára, valamint köszönetét fejezte ki Lezsák Sándornak is, aki vállalta ennek a könyvnek a megjelentetését. Mint mondta, ugyancsak köszönet illeti Tetézi Lajost (a kötet anyagának lektorát, összeállítóját) és Agócs Sándort (a könyvet készítő Antológia Kiadó vezetőjét, a kötet szerkesztőjét, korrektorát) is, akik szintén nagy szerepet vállaltak a kiadvány megjelentetésében.

A bemutató zenei betétjét Kollár Nóra furulyajátéka adta.

MEGOSZTÁS