A vármegyei harmadosztályú bajnokság középcsoportjának 10. fordulójában a Fülöpszállás együttese a Kecel II-őt fogadta. A találkozó előtt mindkét csapat neve mellett 13 pont szerepelt a tabellán, így előzetesen egy jó találkozót reméltek a kilátogató szurkolók. Végül a Fülöpszállás drukkerei örülhettek a találkozó után, hiszen a hazai csapat fölényes győzelemmel szerzett három pontot.

-Hirdetés-

A második percben azonban először a vendégek előtt adódott egy lehetőség. Holczimmer Tamás jó huszonöt méterről elvégzett szabadrúgását ütötte ki a hazaiak kapusa éppen Kovács István elé, aki közelről egyből kapura lőtte a labdát, azonban Nagy Tamás lábbal hárítani tudott. A 4. percben már meg is szerezte a vezetést a hazai gárda. Vajda passza után Csordás Zoltán pörgette be a kapus mellett a labdát a vendég hálóba 1-0. A 8. percben máris kettő volt közte. Csordás labdaszerzése után középen érkezett Tóth Szabolcs, aki közelről a lőtt gólt 2-0.

Tóth Szabolcs (labdával) szerzett egy gólt és több gólpasszt is kiosztott a találkozón

A 14. percben Tóth Szabolcs tizenötről eleresztett lövése csattant a felső lécen. A 16. percben Földes passza után Csordás Zoltán vitte el a labdát a vendég portás mellett 3-0. A 30. percben Kovács passza után Sipos Jenő lövését tolta szögletre a hazaiak portása. A 37. percben egy bal oldali szögletet követően Nagy Adrián fejese hullott be a vendég kapuba 4-0. A 43. Tóth Szabolcs szögletét követően, most Pusztai Martin fejese landolt a keceli hálóban 5-0.

Csordás Zoltán háromszor volt eredményes a találkozón

Az 50. percben Tóth Szabolcs laposan tette középre a labdát, ahol érkezett Csordás Zoltán, a hazai támadó becsúszva lőtt gólt 6-0. Egy perc múlva a másik oldalon Sipos került helyzetbe, azonban nem talált kaput. A 72. percben Nagy Adrián lövése után a vendégek hálóőre Császár védett, azonban a kipattanót Duráncsik Gyula lőtte be 7-0. A találkozó utolsó tíz percében sikerült kozmetikáznia az eredményen a Kecelnek. A 80. percben Sajdik Áron szólója után lőtte ki a bal alsót 7-1. A 86. percben Sipos passzát követően Sajdik került nagy helyzetbe, azonban a kijövő Nagy remekül védett és szögletre mentett. Majd az elvégzett jobb oldali sarokrúgást követően Kovács István szerzett gólt 7-2.

Sipos és Petrányi küzdenek a labdáért
FÜLÖPSZÁLLÁSI SE – KECEL FC II. 7-2

Fülöpszállási SE: Nagy – Petrányi, Mátyás, Tóth (Csernák), Vajda (Polyák), Csordás (Deák), Pusztai V., Andó, Pusztai M., Nagy A. (Kócsó), Földes (Duráncsik)

Kecel FC II.: Császár – Sendula J., Doszpod (Varga), Vágó, Sajdik, Sipos, Kolompár, Kovács, Sendula M., Ficsor, Holczimmer (Romsics)

Deák Sándor vezetőedző (Fülöpszállási SE):A mai mérkőzésünkön a nézők szép számmal jelen voltak. Múlt héten is eljöttek. Sajnos az a találkozó nekünk egy csalódás volt Bócsán. Ennyit számít az, hogy három meghatározó játékos hiányzik a csapatból. A mai nap azonban itt voltak. A mai napon ilyen nagy arányban győztünk és lehetett volna még nagyobb is különbség. Azt mondtam a srácoknak az öltözőben, hogy jó lenne, ha kicsit összeszednék magukat. Hazai mérkőzés előtt voltunk. Nem értem miért volt ez a hullámvölgy. Viszont úgy gondolom, hogy ma a jobbik csapat nyert, nem lenézve a Kecelt, de az eredmény is magáért beszél. A beletett munka nagyon sokat számított, mert készülünk mindig, de meg kell ismerünk az ellenfeleket. Tavaly az Északi csoportban voltunk, névről ismertük a csapatokat, és egy fél szezonnak el kell telnie ahhoz, hogy minden ellenfelet megismerjünk. Célunk egyértelműen a dobogó. Teszünk érte és még van egy fél szezon. Voltak azért ma hibáink, de ez a foci. A végén a sok csere után kaptunk két gólt, de úgy gondolom a Kecel megérdemelte ezt a két találatot. Bárki bármit is mond a múlt heti bócsai vereségünket kijavítottuk teljes mértékben.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (55 db kép)
MEGOSZTÁS