Idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Halloweeni falujárás Soltszentimrén Németh Zsófia szervezésével. A covid-járvány bekövetkeztével elmaradt farsang kárpótlásául rendezték meg elsőként ezt falujárást, ami remek lehetőség volt a gyerekek számára, hogy kedvük szerint öltözhessenek be általuk választott karaktereknek és így gyűjtsenek cukorkákat.

-Hirdetés-

Az idei rendezvényen 70 gyerek bújt ijesztő álcába és számos őket kísérő vállalkozó szellemű felnőtt is beöltözött.

A gyülekező a Művelődési háznál volt, ahol már vendégül látták az érkezőket cukorkával, teával és számos frappáns halloweeni süteménnyel. Innen 5 órakor indult a csapat, az első megállóra. Az este folyamán 7 helyszínen látták vendégül a rémisztő társaságot. A házakat ijesztőbbnél ijesztőbb dekorációk díszítették, ezzel is fokozva az esemény hangulatát.

Ijesztő díszlet a 4. helyszínen

A már hagyománnyá vált rendezvény nemcsak a gyerekek számára, hanem a felnőttek számára is szórakoztató volt. Míg a gyerekeket cukorkával, addig a felnőtteket injekciós tűbe töltött “bátorítóval” kínálták. A vicces és ijesztő jelmezek, az édességek és a közösségi szellem mind hozzájárultak egy felejthetetlen Halloweeni élményhez.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (37 db kép)
MEGOSZTÁS