Egy nagyon vidám hangulatú olvasós, kézműves, teázós, játékos délelőttöt tölthettek el a gyerekek az Izsáki Szily Kálmán Könyvtárban október 31-én.

A délelőtt során az őszi kézműves foglalkozáson volt a hangsúly, ahol csoda szép mécsesek születtek. A gyerekek Kullai Sarolta könyvtáros segítségével készítették el saját kis lámpásaikat.

A foglalkozáson már az egész picikék is részt vehettek, mivel őket a kézműveskedés csak rövid ideig kötött le, így az apróságoknak egy meseolvasós, játékos délelőttel is készültek. Először Klári néni, az egyik kedvenc könyvtárosuk olvasott fel, majd a nagyobb gyerekek is kedvet kaptak és egy rögtönzött meseolvasással lepték meg a kicsiket.

Korom Erika pedig csodás díszekkel és finom mézeskaláccsal tette tartalmasabbá a délelőttöt.

A programot a Szily Kálmán Városi Könyvtár és Izsák Város Gyermekjóléti- és Családsegítő Szolgálat közösen valósította meg!

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (16 db kép)
MEGOSZTÁS