2023. november 10-én újabb „színházi” előadást tartott a tavaly megalakult Futrinka Társulat, a kiskőrösi Kőrisfa Óvodában. 

 

-Hirdetés-

Ezúttal a Benedek, a madárijesztő című mesét játszották el, melyet az Őzike csoport zenés-táncos produkciója előzött meg, akiket Urbánné Szabó Rózsa óvónő és Berta Somogyi Andrea pedagógiai asszisztens tanított be és instruált.

Az Őzike csoport apróságai is szerepeltek az alkalmon

Az ötletgazda, és egyben a rendező most is Budavári Ildikó óvónő volt, aki kérdésünkre elmondta, hogy karácsonyra újabb színdarabbal készülnek. Az előadások különlegessége, hogy a szereplőket az óvoda dolgozói, az óvónők, és dadusok jelenítik meg, valamint a díszleteket és a jelmezeket is ők készítik el. Az interaktív mesés előadásba a gyermekeket is igyekeznek bevonni. 

Csodálkozó tekintetekkel kísérték figyelemmel az óvodapedagógusok előadását

A szereposztás a következőképpen alakult. A mesélő: Csatlós Erzsébet volt, a Kiskőrösi Óvodák intézményvezetője, seregélyek: Budavári Ildikó, Molnár Kitti óvónők, macska: Albert Amina a Kőrisfa Óvoda vezetője, madárijesztő: Baranyi Zsolt Antalné óvodapedagógus, Bálint gazda: Hajósné Hertl Edit, intézményvezető-helyettes.

Az előadások különlegessége, hogy a szereplőket az óvoda dolgozói testesítik meg

Ez a mese Bálint gazdáról szólt, aki madárijesztőt készített, hogy megóvja szőlőtermését a seregélyektől, akik ellepték a kertjét, azonban a madárijesztőnek nem sok fogalma volt a világról. Ezt kihasználva a seregélyek cicaként írták le magukat, így amikor megjelent egy macska, a madárijesztő elijesztette azokat. Majd amikor rájött a turpisságra, kérdőre vonta a seregélyeket, akik megígérték neki, hogy csak a lehullott szemeket csipegetik fel, amiért megmentette az életüket a macska elől. Így a gazda is elégedetten nyugtázta, hogy megvan minden szőlőfürt, híja nincsen. Csak a macska ült fancsali képpel a pinceablakban. 

Természetesen a taps sem maradhatott el

A Futrinka Társulat célja, hogy életre keltsék a meséket, ezzel is edukálva a gyerekeket az életre, az állat- és növényismeretre.

Az apróságok is készítettek madárijesztőket

A délelőtti programot közös madárijesztő készítéssel zárták, azonban nemcsak ők ügyeskedtek, hanem a szülői munkaközösségek is, akik bábuikkal versenybe szálltak, melynek eredményhirdetésére ma délután a Márton-napi mulatság alkalmával kerül sor.

A szülők által készített bábuk

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (94 db kép)
MEGOSZTÁS