Köszöntő a szociális munka napja alkalmából Csengődön.
,,A szociális munka egyidős az emberiséggel, hiszen minden közösség gondoskodik az elesettekről, szegényekről, betegekről, s hogy miként, az a társadalom egyik fokmérője.
A közösség megbecsülésének jeleként ünneplik világszerte november 12-én a szociális munka napját. Ez az ünnep minden évben felhívja a közvélemény figyelmét azokra, akik az elesettekért dolgoznak, gyakran emberfeletti munkát végezve.
 
Településünkön a Família Központ munkatársai látják el ezt a felelősségteljes és szép szolgálatot, őket köszöntötte Pivarcsi Csaba polgármester.
Tisztelet és elismerés illeti a szociális dolgozók munkáját, köszönet érte!” – adták hírül a Csengőd Község Önkormányzata közösségi oldalán.
 
 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (7 db kép)
-Hirdetés-
MEGOSZTÁS
Írta: vira