Két-két ezüst- és bronzérem Lei Balázs termése az elmúlt hetek nemzetközi utánpótlás asztalitenisz-bajnokságain. A soltvadkerti fiatal elsőként Egyiptomban, majd itthon és végül Szlovákiában is dobogóra állhatott.

-Hirdetés-

Az Ambrus Asztalitenisz Akadémia 16 éves asztaliteniszezője, Lei Balázs tavaly nagyszerűen búcsúzott a serdülőéveitől, ugyanis párosban korosztályos világbajnoki címet szerzett, és első magyarként lett vb-győztes utánpótlásszinten. Majd idén jött a korosztályváltás, és a soltvadkertiek reménységének elsőévesként immár az ifjúságiak között kellett helytállnia, ráadásul az elmúlt hetekben ezt már igencsak sikeresen teszi. Előbb Kairóban a döntőig jutott az U17-esek között, illetve bronzérmes lett az U19-esek mezőnyében, majd Szombathelyen szintén harmadik lett az idősebbek versenyében, aztán Szencben is letette a névjegyét, ismét a fináléig menetelve a saját korosztályában (U17). A sikereivel Balázs a 48. helyre jött fel az U19-es világranglistán. 

„Rengeteget edzettem a nyáron, és úgy érzem, a belefektetett munkának most kezd beérni a gyümölcse. A játékban az elmúlt időszakban főleg a szerváim javultak fel igazán.

Sok pontot tudok nyerni mostanában azokból a helyzetekből, amikor gyengébben fogadják az adogatásomat, mivel ilyenkor azonnal lecsapok a lehetőségre, és igyekszem gyorsan befejezni a poént” – mondta Lei az Utánpótlássportnak.

Lei Balázs (Forrás: worldtabletennis.com)
„A négy dobogós helyezés közül mindenképpen a szombathelyi U19-es bronzot tartom szakmailag a legértékesebbnek, mert itt indult a legerősebb mezőny.

Ráadásul a negyeddöntőben viszonylag magabiztosan, 3:1-re megvertem azt a japán származású brazil fiút is, aki egy nappal korábban megnyerte az U17-es versenyt. Majd Szlovákiában is összecsaptam vele, és akkor még simábban, 3:0-ra győztem ellene.
A szombathelyihez képest egyébként a kairói versenyen jóval gyengébb volt a mezőny. Szerettem volna minél több ranglistapontot begyűjteni Egyiptomban, éppen ezért többet is vártam magamtól: mindkét korosztályban az aranyért mentem. Talán kicsit túl magasra tettem a lécet, így az U17-es ezüsttel és U19-es bronzzal csalódottan tértem haza – elsősorban amiatt, mert a játékom még nem volt az igazi. Ezután Szombathelyen viszont már sokkal jobban ment. Lehet éppen azért, mert a hazai nemzetközi bajnokságnak különösebb elvárások nélkül, felszabadultan vágtam neki. Azt kell mondjam, nagyon régen pingpongoztam olyan remek formában, mint Szombathelyen.”

Lei Balázs (Forrás: worldtabletennis.com)

Lei ezzel kiváló formában zárta az évet, ami a korosztályos nemzetközi versenyeket illeti, miután idén már csak felnőttek között lép asztalhoz. A hazai Extraligában a Soltvadkert, míg a svéd másodosztályban az Eskilstuna színeiben szerepel. A bajnokságok mellett decemberben a felnőtt top 16-bajnokságon is láthatjuk.

Kapcsolódó cikk
Lei Balázs asztaliteniszező vehette át idén „Az Év Sportolója” díjat
Lei Balázs asztaliteniszező vehette át idén „Az Év Sportolója” díjat
  Az október 20-án megtartott soltvadkerti ünnepi testületi ülésen adta át Temerini Ferenc polgármester 2023-ban a város kitüntető elismeréseit, melyeket...

Forrás, írta: nemzetisport.hu/ Hornyák Balázs
Kiemelt kép forrása: asztaliteniszezz.hu

MEGOSZTÁS
Írta: vira