A Kiskőrösi NKSZSE női utánpótlás kézilabda csapatai közül az U19-es gárda jó teljesítményt nyújt az őszi szezonban az országos korosztályos bajnokság U19-es küzdelemsorozat III. osztályának H csoportjában. A fiatalok a hétcsapatos bajnokságban 8 mérkőzés lejátszását követően 10 ponttal a harmadik helyen állnak.

-Hirdetés-

A kiskőrösi lányok ellenfelei között szerepel a Kiskunhalasi UKSC, a Deszki SC, a csongrádi Tigrisek CSKSE, a Kiskunmajsai KC, a Bácsbokodi KSE és a Bácsalmási PVSE.

Az együttes a 9. fordulóban, novembert 20-án hazai környezetben lépett pályára. A kiskőrösiek a Kiskunmajsai KC együttesét fogadták, akik ellen 31-25-re (15-11) nyertek: Madácsi V. (k), Barkóczi 4, Baticz 2, Csepregi 4, Csóka 5, Gémesi 1, Ilia 3, Kiss K. 2, Lucza 2, Markó 1, Németh I. 7, Pálinkás, Urbán. A kiskőrösi lányok egy erős középcsapatot fogadtak a kiskunmajsaiak személyében és az első félidő sokáig kiegyenlített küzdelmet hozott. A hazai lányok 9-9 után a 20. perctől kezdődően tudtak többgólos előnyre szert tenni, így 15-11-es állással vonulhattak pihenőre a csapatok. A második félidő első felében volt egy olyan időszaka a kiskőrösieknek, amikor több támadást is elrontottak, technikai hibákat követtek el a játékosok, de egy időkérést követően rendezte sorait a gárda. A találkozó hajrájára már 7 gól is volt a két csapat közti különbség (27-20) és végére nem forgott veszélyben a hazai győzelem. A kiskőrösi lányok megérdemelten nyertek 31-25-re és a győzelemmel versenyben maradtak a dobogós helyekért.

Czérna János – Kiskőrösi NKSZSE edzője:
Korábban már játszottunk ebben a bajnokságban a kiskunmajsaiakkal, ahol 10 gólos győzelmet arattunk, de nagyon küzdelmes mérkőzésen nyertünk és akkor még számíthattunk a most sérült első számú kapusunkra Boldizsár Nikitára. Voltak szép támadásaink és lerohanásból is szereztünk gyors gólokat, valamint döntően befolyásolta a végeredményt, hogy a védekezésünk összeállt. A második félidőben kifejezetten jól védekeztünk, egy jó csapatmunka volt a mai győzelem hátterében.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (35 db kép)
MEGOSZTÁS