A soltvadkerti sportcsarnokot 1986. augusztus 20-án adták át és azóta igen komoly kihasználtsággal üzemel. Az eltelt 37 év alatt a tetőszerkezet elhasználódott és az állagmegóvás tekintetében egyre inkább gondot jelentettek a beázások. A játéktér parketta borítása egy alkalommal került felújításra, mely mostanra már jelentősen elhasználódott.

-Hirdetés-

A napokban kezdődött el a sportcsarnok felújítása, ami a tetőszerkezet és a játéktér teljes cseréjét tartalmazza. A beruházás összköltsége 150 millió forint, ami 100 millió forint TAO támogatásból és 50 millió forint önkormányzati önerőből valósulhat meg. A TAO pályázat lebonyolítását a Soltvadkerti TE végzi, melyben nagyon sokat dolgozik Fenyvesi Anikó, hogy minden adminisztrációs háttér rendben legyen.

A munkálatokról Temerini Ferenc polgármester elmondta, hogy akkor döntött úgy az önkormányzat, hogy a játéktér teljes borítását kicserélik, amikor az elhasználódott parketta sérülést okozott egy gyermek lábában. Mostanra a parkettát már felszedték, ami annyira rossz állapodban volt, hogy szociális tűzifaként fogják felhasználni. A felszedett párnafákból megpróbálnak zsaludeszkákat készíteni. Az aljzatbetonban deszkákat találtak, amely kiszedése van folyamatban és a kivágásuk után a hátramaradó üregeket kiöntik betonnal. A sportcsarnok játékterének beton aljzata önterülő kiegyenlítő réteget kap, melyre egy rugalmas párnafa szerkezet kerül és arra helyezik majd el a laminált fa sportpadlót.

A tetőszerkezet méretéből adódóan egyedi szendvicspanelek kerülnek majd oda, amely előnye, hogy önmagában is hőszigetelő és hosszabb távra biztosíthatja azt, hogy ne legyenek beázások az épületnél. A tetőszerkezet felújítási munkálatait soltvadkerti cég végzi, helyi munkaerőt alkalmazva, a sportpadló speciális jellegű lerakását pedig egy ilyen kivitelezésekben jó referenciákkal rendelkező szolnoki vállalkozás hajtja végre.

A munkálatok jól haladnak, várhatóan februárban történhet meg majd a sportcsarnok átadása.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (24 db kép)
MEGOSZTÁS