A hideg idő ellenére is rengetegen gyűltek össze advent első vasárnapján Izsákon a főtéren, hogy közösen gyújtsák meg az első gyertyát az adventi koszorún. 

-Hirdetés-

„Három hét, 22 nap, 528 óra, 31.680 perc 1.900.800 másodperc. Pontosan ennyi idő van karácsonyig, amelyre mindannyian készülünk, mert valamiképpen a mai nappal várni akarjuk a jobbat, reménykedni és hinni, engedni, hogy lemondásaink és áldozatvállalásaink által emberarcunk megszépüljön, törekedni a jóra, a szépre, mert Urunkra várakozunk. Ennek jeléül adventi koszorúinkon meggyújtjuk sorra a gyertyákat, amelyek az örök reményt jelképezik számunkra, s amelyek fényében sütkérezve megmelegszik szívünk-lelkünk.

Bajkó Zoltán katolikus plébános beszéde

Mert az adventi szent idő lehetőség, hogy méltón tudjunk készülni, majd pedig fogadni az élet Urát, aki – értünk – a teremtett világban testet ölt karácsony éjszakáján. Mit várunk mi az ünneptől, és mire gondolunk a mai napon, amikor az első gyertyát meggyújtjuk? 

Miénk a döntés, hogy miként akarjuk készületünket elkezdeni, szépen fogalmaz XVI. Benedek pápa, aki azt mondja, „advent csodás feladata, hogy felélesszük magunkban a jóság emlékeit és kinyissuk a remény kapuit.

Advent lehetőséget ad az elcsendesedésre és az áldott várakozásra. Próbáljuk meg időnket jobban beosztani, fordítsunk legalább ilyenkor több időt emberi kapcsolatainkra.

Gyakoroljunk türelmet, megértést másokkal szemben – az ünnepek lényegének megértése segít majd abban, hogy ez az időszak különb legyen az átlagos hétköznapoknál.” – Bajkó Zoltán plébános ezekkel a gondolatokkal kívánt mindenkinek reményteli készületet és lelki békét.

Majd a katolikus hittanos gyerekek ünnepi műsoruk keretében a Négy gyertya meséjét adták elő, mely közben meggyújtották az első gyertyát.

Hittanos gyerekek műsora

“Olyan mintha csak tegnap lettünk volna itt, amikor a tavalyi első gyertyát gyújtottuk meg, egyebek mellett arról beszéltem, hogy a rendcsinálás mellett a belső, azaz a lelki fiókokat is tegyük rendbe. Most talán még fontosabb, hogy a lelkekben és az emberi élet egészében egyfajta olyan rend legyen, amely nem a szétszóratásról, a mindennek a megtagadásáról szól, hanem a hit elfogadásáról, illetve aki nem vallásos hitet mond magáénak, az pedig az egymásban való hit elfogadását és megélését jelentse. A törekvés az emberben a jóra az mindig ott van, a karácsonyi ünnepkör pedig alkalom arra, hogy ezt megerősítsük magunkban, tegyünk azért, hogy ez az év minden napján így legyen velünk” –Tetézi Lajos ebben a szellemben köszönte meg az egybegyűlteknek, hogy több mint negyed évszázada jönnek el, és évről-évre együtt töltik az adventi vasárnapokat.

Tetézi Lajos köszönte meg az egybegyűlteknek a 16 évet

Bizony, 16. éve gyúlnak ki a fények a közös adventi koszorún Izsák város főterén.
Meghitt, bensőséges hangulata van ezeknek az alkalmaknak, egy nagyon erős közösségépítő, összetartó erő lakozik benne. Köszönhető ez a közreműködők által közvetített értékes gondolatoknak, s annak is, hogy ilyen sokan érzik magukénak hétről-hétre az eseményt. Különösen szép az, hogy ezeken az estéken közösségünk tagjai, fiatalok és idősek, mi izsákiak, együtt tesszük szebbé az ünnepet!

A második gyertya december 10-én, vasárnap 17 órakor lobban fel a főtéren.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (37 db kép)
MEGOSZTÁS