Mi az: só, bors, paprika, kömény, fokhagyma, disznóhús és egy jó társaság? Bizony nem más, mint a sültkolbász elkészítésének a mozzanatai.

-Hirdetés-

December 9-én első alkalommal került megrendezésre az Izsáki Önkormányzat által szervezett Kolbászol Izsák kolbásztöltő verseny. Először, de az biztos, hogy nem utoljára, hiszen nagyon remekül sikerült! 18 csapat nevezett be, kreatív és leleményes csapatnevekkel, akik a megnyitót követően nagy lelkesedéssel kezdtek bele a kolbásztöltésbe. A 3 tagú zsűri: Asztalos István az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke, Szabó György mesterszakács és Városi Bernadett folyamatosan figyelte a csapatok munkáját, az asztaldíszt, a kolbász elkészítésének módját, valamint az eszközök használatát. Sok különleges kolbászt töltöttek, a hagyományos, megszokott ízektől eltérőket is, mint például a cheddar sajtos jalapenó paprikás kolbászt.

Mikor még a piaccsarnok felépült, akkor az volt a tervünk, hogy annak avatása egy kolbásztöltő versennyel történjen meg, de aztán közbe szólt a pandémia. Végül most jött el az ideje, hogy meg tudtuk szervezni az első Kolbásztöltőt Izsákon. Családok, baráti és munkahelyi társaságok neveztek be.  A célunk pontosan ez volt, a közösségépítés, összehozni a családokat, beszélgessenek, dolgozzanak együtt, kicsik és idősek. Ez is egy alkalom lehet, hogy az elszármazott izsákiak újra haza jöjjenek és természetesen nagyon fontos számunkra a hagyományok megőrzése is. Mivel disznót már kevesen tartanak, így a házi kolbászkészítés is háttérbe szorult, ezzel a rendezvénnyel is fent tudjuk tartani ennek az oly szép és hasznos tevékenységnek a hagyományát” – mondta el Tetézi Attila a rendezvény főszervezője.

A rendezvény 8 órakor a húsosztással kezdődött, majd Dr. Bozóky Imre Izsák Város polgármestere köszöntötte a résztvevőket, a zsűri pedig ismertette a szabályokat, és ezzel elkezdődhetett az alapanyagok feldolgozása. A nagyon remek családi hangulatú versenyen a Puhl band zenekar szolgáltatta a zenét.

Az egyből szembe tűnt, hogy abszolút felkészültek a csapatok mindenre a kolbásztöltésen kívül is, volt a hideg ellen pálinka, házibor, reggelire házi füstölt kolbász, disznósajt, frissen sült pogácsa, csapatnevével ellátott egyforma öltözék, az asztalokon falusi díszletek, és sok-sok jókedv.

A zsűri pontozással állította fel a végső sorrendet, melynél az első 3 helyezettet egyetlen egy pont választott el.

A zsűri: Szabó György mesterszakács, Városi Bernadett és Asztalos István az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke

Az összes kolbászra elmondható, hogy nagyon finoman, ízletesen volt elkészítve, nagyon jól teljesített Izsák, de nekünk különbséget kell tennünk kolbász és kolbász között, tehát mi a hibákat is azért mondjuk el, mert ebből lehet építkezni a következő alkalmakra” – mondta Szabó György a zsűri elnöke.

Majd hozzátette, hogy „ha a hibákat akarnánk megemlíteni, akkor kettő visszatérő dolgot tapasztaltunk, egy hogy nem volt jól eldolgozva a húsban a fűszer, a másik pedig, hogy a következő alkalomra élezzék meg a húsdarálójukat, hiszen egy életlen darálóval egy úgynevezett húspépet kapunk, ami soha nem lesz szaftos, hanem egy száraz kolbászterméket eredményez.”

Természetesen a finom kolbászok mellett ezeknek az eseményeknek az is a lényege, hogy összehozza az embereket, hiszen a terített asztalnak mindig meg van az a szépsége, hogy kommunikálunk egymással, keressük egymás társaságát, a barátságot. Karácsony előtt az egyik legjobb felkészülés egy közös kolbászsütögetés, mely egy kicsit ráhangol az ünnepre” – mondta Asztalos István zsűritag.

Első helyezett a Kávékháza Kolbászol csapat, a második a Köménymag, míg a harmadik a Kolb-Ászok csapata lett.

A versenyben első helyezést a Kávékháza Kolbászol csapat kapta. A második a Köménymag csapata, míg a harmadik a Kolb-Ászok csapata lett.

A szervezők ezúton is köszönik a Gyulai Böllérbolt támogatását!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (90 db kép)
MEGOSZTÁS