Kiskőrösön újra adventi koncertsorozatot tartott a finn E-Compass szervezet – tájékoztatta hírportálunkat Jánosi Ferenc, a Keceli Pünkösdi Gyülekezet presbitere és az MPE Ifjúság és Családépítő Szolgálat misszióvezetője, az E-Compass adventi koncertsorozat szervezője.
Leevi Ahopeltoval már majdnem 10 éve dolgoznak együtt, azóta számos projektet valósítottak meg itt a térségben, de az egész országban is. A floorballról már portálunk is számos alkalommal beszámolt, ami a jégkoronghoz hasonló sportág csak jég és korcsolya nélkül lehet játszani. Leevi Ahopeltó és finn munkatársai Hannu Ala zongoraművész és Richard Blomerusz gitáros már tavaly is volt a térség iskoláiban Kecelen, Soltvadkerten és Császártöltésen. Idén városunkba is eljutottak az előadók, akik a Petőfi Sándor Általános Iskolában adtak koncertet kedden. Hétfőn este pedig a Magyar Pünkösdi Egyház Kiskőrösi gyülekezetében volt egy teaest, ahol az E-Compass Band zenélt és énekelt.
Tavaly tartott az E-Compass csapat először adventi koncerteket, amelyben a dalok és a finn kultúra mellett az egyéni élettörténetek is megszólaltak. Legyen szó iskolai bántalmazásról vagy a hétköznapi életünk nem hétköznapi csodáiról.
„Idén Kiskunhalason a Szilády Áron Református Gimnáziumban is voltunk, ahol körülbelül 600 diák vett részt a koncerten, majd Soltvadkerten, Kiskőrösön, Gerjenben, Tardon és Budapesten adtunk koncertet különböző felekezetek által fenntartott iskolákban. Így voltunk Református, Evangélikus, Pünkösdi és Baptista fenntartású intézményekben is. Este pedig koncertet adtunk a gyülekezeteink által meghívott vendégeknek, amely koncerten az adventi örömüzenet mellett a segítségadás fontosságára is felhívta a gyülekezetek figyelmét Leevi Ahopelto. Bemutatva legújabb projektjét, melyben egy buszt alakított át szülőotthonná, amely most a bajba jutott embereknek segít Ukrajnában” – tájékoztatott Jánosi Ferenc.
Az idei turnén az E-Compass csapata körülbelül 1500 diákot és 200 pedagógust tudott megszólítani énekekkel, történetekkel, kulturális és Finnországhoz kapcsolódó videókkal. A gyerekek nagyon lelkesen fogadták finn vendégeik énekeit, élettörténeteit és a finn népre vagy a számmi népre vonatkozó érdekességeket, ugyanis a lappföldi emberek így hívják magukat. A technika segítségével egy gyors utazást tettek a gyerekekkel Lapföldre, videó segítségével.
Hannu Ala nem messze lakik a finn télapótól, akit finnül Joola Pukinak hívnak. Lapföldön általában -20-30°C is lehet de a rekord az a -52°C volt. Hannu mesélt olyan hidegről, amikor a forró víz kiöntés közben megfagyott.
Tavaly a csapatot két lappföldi ember jelenléte is gazdagította: Pekka Vaattovaara idén májusban másik csapatban szolgál tovább a “mennyei kórusban”. Idénre csak Hannu Ala maradt, aki lappföldi népviseletben jelent meg az iskolákban és gyülekezetekben. Ez a népviselet a szami népcsoport különleges öltözete, amelynek viselése nagyon komoly etiketthez és kulturális szabályokhoz kötött. Nem viselheti az, aki hivatalosan nem tudja igazolni számi identitását.
Hannu Ala, Kittilla mellett Rovániban született. Születése és életben maradása egy csoda, hiszen 850 g és 35 centi volt, mert koraszülöttként jött a világra, akinek nem sok esélyt adtak az életben maradásra. 20 évvel később orvosa is csodálkozott, hogy életben van és híres zongoraművész lett belőle. Tavaly a Finn nagykövetségen tartott fogadáson a nagykövettel való találkozás után bemutatkozott a nagykövet feleségének is, aki azt mondta: „Ismerlek. Tudom, hogy ki vagy mert édesapám ott volt vezető orvos abban a korházban, ahol születtél.” Mennyi a valószínűsége annak, hogy valaki tudja, hogy kik vagyunk… Mennyivel nagyobb csoda az, hogy Isten pedig mindannyiunkat ismer és nem csak a születésünk körülményeit ismeri, hanem az egész életünket is.
Richard Blomerus cigány zenész, aki sokat szenvedett iskolatársától, mert a bullying bántalmazás és a cikizés folyamatosan része volt az életének. Majd 7.osztálytól minden megváltozott, mert Richárd 185 cm magasságot ért el, illetve sportolni kezdett: birkózás, box, és egyéb harci sportokat űzött. Csakhogy a szerep megváltozott. Már nem őt verték meg, hanem ő kezdett megverni másokat. Úgy érezte, eljött az idő hogy revansot vegyen a bántalmazóin. Sajnos az erőszak mellett az alkohol, drog is megjelent az életében, így egyre csak csúszott le a lejtőn. Saját elmondása szerint tönkretette magát és környezetét is mindaddig, amíg meg nem ismerte Isten feltétel nélküli szeretetét, amely megváltoztatta, meggyógyította és helyreállította személyiségét. Jelenleg a Richárd utca gyerekeinek segít egy segélybusszal. Azoknak, akik alkohol, drog vagy más szenvedélybetegségekkel küzdenek.
Leevi Ahopelto pedig az értékekről és az élet értékéről beszélt sok szemléletes történet segítségével. Vajon mi a legfontosabb egy házépítésnél? Mi határozza meg, hogy milyen sokáig áll a ház? Az alapja is nagyon fontos. Fontos, hogy az életünk házának is legyen alapja. Ez az alap pedig az értékrendünk lesz, ami alapján meghozzuk jövőbeli döntéseinket.
A turnéról az iskola lelkésze: Pethő-Szűcs Mária ezt írta:
„Nagyon köszönjük, hogy eljöttek az intézményünkbe és szebbé tették az adventünket. Isten meglepetése volt, hogy pont olyan éneket énekeltünk áhítaton, aminek a szerzője finn Pekka Simojoki, így az egyik vendégünk tudta kísérni és el is mesélte az ének történetét. A bizonyságtétel és az, hogy a fiatalok hallhatták, hogy ők értékesek és a mellette ülő társa is olyan téma, amit nem lehet elégszer elmondani. Fontos volt hallaniuk, hogy minden élet értékes, mert Isten adta azt és ő tart meg bennünket. Legyen áldás finn testvéreink életén és szolgálatán, szeretettel várjuk őket vissza a jövőben!”
Míg az iskola tagintézményvezető igazgatója: Grausza Jánosné így vélekedett a látogatásról:
„Nagy örömömre szolgált, hogy újra találkozhattunk finn barátainkkal, Testvéreinkkel. Szívesen ismerkedtünk Finnországgal, a finn kultúrával ez alatt a rövid idő alatt. Hallottunk a finn nemzeti ünnepről, meghallgattuk nemzeti éneküket. Különleges volt a finn népviselet megismerése is. Szeretettel látjuk finn vendégeinket a jövőben is, bármikor!”
Néhány gyerektől kapott visszajelzés, üzenet:
- Nagyon jó volt a zene.
- Érdekes volt a ruha, amit viseltek.
- Nem gondoltam volna, hogy Finnországban is vannak cigányok!
- Jó volt megtudni többet Finnországból
- Milyen jó nekik, hogy ennyi hó van náluk!
- Jó volt a videó, többet is megnéztem volna.
- Sosem hallottam a Samikról.
- Nekem a finn cigányember története tetszett.
- Jöjjenek máskor is.
- Furcsa, hogy mennyivel vidámabb énekeik vannak, mint nekünk.
- Kedvesek voltak.
- Jó lett volna, ha hoztak volna havat.
- Megjegyeztem a zászlót.
- Vicces volt, ahogy beszéltek.
- Kítosz.
További beszámolót a turnéról a MPE Ifjúság és Családépítő Szolgálat honlapján találhatunk: www.ifjusagepitok.hu.
Míg a Halasrádió interjújában hallhatjuk élettörténeteiket, IDE kattintva.
Köszönjük az információkat és a képeket Jánosi Ferencnek.
Fotógaléria: