„Egyik a másikat támogatja,
és ezt mondják egymásnak: Légy erős!”
(Ézsaiás 41,6)

A Sorsfordító Szolgáltató Központ 2023. december 14-én tartotta az EFOP-2.2.25-22- 2023-00051 azonosítószámú „Sorsfordító közösség a támogatott lakhatással” című pályázat ünnepélyes projektátadó rendezvényét Kiskőrösön, a Szarvas Fogadóban.

Mészáros Kornél, a szociális ellátások koordinátora
-Hirdetés-

Mészáros Kornél, a szociális ellátások koordinátora köszöntötte a megjelenteket. Igei köszöntőjében a Bibliában olvasható utolsó ítéletet felelevenítve vont párhuzamot a megvalósuló projekt céljaival. Később a karácsony történetét idézte fel és kiemelte, hogy az egyszerű istállót és szalmából készült jászolt Jézus Krisztus dicsőséges jelenléte tette különlegessé. A projektben szereplő épületek is az ott lakók miatt lesznek rendkívüliek.

Domonyi László, Kiskőrös polgármestere

Domonyi László, Kiskőrös polgármestere végtelen örömét fejezte ki, hogy egy újabb projektátadó ünnepségén vehet részt a megjelentekkel együtt. Kiemelte, hogy Kiskőrös Város Önkormányzatával a szociális ellátás számos területén kiváló együttműködés alakult ki a Baptista Egyházzal, ami köszönhető Opauszki György vezetésének, aki mindig szívén viselte a szociálisan rászorulók helyzetét.

A műsor keretében vers, ének és tánc is volt
A kiskőrösi Filadelfia Integrált Szociális Intézmény Nefelejcs-ház Fogyatékosok Nappali Intézményének ellátásában részesülői verssel, énekkel és táncelőadással készültek az ünnepi rendezvényre.
Opauszki György, a Magyarországi Baptista Egyház Filadelfia Integrált Szociális Intézményének intézményvezetője
Opauszki György, a Magyarországi Baptista Egyház Filadelfia Integrált Szociális Intézményének intézményvezetője tájékoztatta a jelenlévőket a projektről.

Az EFOP-2.2.25-22-2023-00051 azonosítószámú projektet támogatásra érdemesnek ítélték 565 091 042,- forint összegben.

A projekt fő célja, hogy a fogyatékossággal élő és a pszichiátriai beteg személyeknek életkoruk, egészségi állapotuk és önellátási képességük alapján új lakhatási szolgáltatási forma kerüljön kialakításra, mely támogatja az önálló életvezetést. A projekt kiemelten kezeli a Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól szóló ENSZ Egyezmény Önálló életvitel és a közösségbe való fogadás 19. cikkét.

A támogatott lakhatás egy olyan lakás vagy ház, amelyben a fogyatékossággal vagy pszichiátriai betegséggel élő emberek legfeljebb tizenketted magával ugyanolyan hétköznapi életet él, mint mások. Ezek az ingatlanok nem kerülnek az igénybe vevő emberek tulajdonába, hanem térítési díj ellenében lakják azokat. A lakók dönthetnek arról, hogy kivel szeretnének egy szobában lakni, s ahogyan ezt önállóságuk engedi, egyre több területen saját maguk döntenek mindennapos ügyeikben.  

A fejlesztés eredményeként 48 db új támogatott lakhatás férőhely jött létre az alábbi ingatlanokon:
  • Kiskőrös Seres Sámuel utca 8-ban 12 fő új támogatott lakhatás férőhely kialakítása fogyatékossággal élő személyek számára.
  • Kiskőrös Rákóczi Ferenc utca 26/b alatt 7 fő új támogatott lakhatás férőhely kialakítása fogyatékossággal élő személyek számára.
  • Kiskőrös Madách Imre utca 81-ben 5 fő új támogatott lakhatás férőhely kialakítása fogyatékossággal élő személyek számára.
  • Baja Erdész utca 6-ban 12 fő új támogatott lakhatás férőhely pszichiátriai betegek számára.
  • Kiskunhalas Nefelejcs utca 5-ben 12 fő új támogatott lakhatás férőhely kialakítása fogyatékossággal élő személyek számára vásárolt ingatlanon.
  • Baján a Sorsfordító Szolgáltató Központ tulajdonában lévő már meglévő 50 férőhelyes pszichiátriai betegek nappali ellátása kerül kibővítésre a 12 fővel.

A pályázat részeként a 48 fő kiköltözésre készülő lakó speciális felkészítésen vesz részt, amely során azon képességeik kerülnek fejlesztésre, melyek alkalmassá teszik őket az önállóbb életre.

Ünnepélyes projektátadó rendezvény

Amit biztosítanak az ellátottak számára a támogatott lakhatás keretein belül:

  • korszerű lakhatási körülmények: épületek felújítottak, energia-hatékonyak
  • családi házas övezet
  • lakhatási szolgáltatás 24 órás felügyelettel
  • nappali intézményi ellátás igénybevétele
  • foglalkoztatásban való részvétel
  • fejlesztések, szabadidős programok
  • szakképzett személyzet
  • több éves tapasztalat a támogatott lakhatás és egyéb szociális szolgáltatás működtetése fogyatékkal élő személyek és pszichiátriai betegek ellátása terén.
A szolgáltatás működtetésére a Sorsfordító Szolgáltató Központ létrehozta a Támogat-Lak Integrált Szociális Intézményt, melynek vezetője Petrichné Veress Sarolta.

Opauszki György kiemelte, hogy nem az ellátottak helyett kell dönteni, hanem mindenben támogatni kell őket, hogy saját maguk dönthessenek a saját életükről.

Petrichné Veress Sarolta, a Támogat-Lak Integrált Szociális Intézmény vezetője

Petrichné Veress Sarolta, a Támogat-Lak Integrált Szociális Intézmény vezetője elmondta, hogy nagyon izgalmas hónapok állnak mögöttük. Megköszönte a kivitelezésben résztvevők munkáját, hozzáállását, segítő készségét. „Közel 70 fő jelentkezett az általunk meghirdetett állásokra, jelenleg folyamatban van a jövőbeni munkatársak kiválasztása. Valamint 70 fő felett van azoknak az igénybe vevő kérvényt benyújtók száma, akiket szintén személyesen keresünk meg”– tette hozzá.

A leendő lakók közül, akik már megtekintették a felújított épületeket, ketten személyesen meséltek élményeikről, terveikről.

„Amikor először beléptem az épületbe, csodás érzés kapott el. Ezzel az önálló élet felé fordulunk lassan, és megtapasztalhatjuk, milyen az. Nem lehet szinte szavakban megfogalmazni, annyira fantasztikus érzés. Ez egy nagy ajándék a mi életünkben. Már nagyon izgatott vagyok, nagyon várom, hogy beköltözhessünk. Biztos lesznek ott barátaim, lesznek jó programok, társasozhatunk, játszhatunk, szórakozhatunk majd. Biztos elmegyünk majd mindenfelé kirándulni, de annyira előre még ne fussunk…Nagyon boldog vagyok, és nagyon várom már.”

Már izgatottan és nagy örömmel várják a leendő lakók a beköltözést

„Engem is nagy öröm töltött el, amikor beléptem a kapun. Habár amikor kívülről néztem az épületet, még nem sok mindent mutatott, de amikor belülről néztem, mint ahogy minden embernél, belül volt az igazi szépsége. Igazán csodálatosnak tűnt. Sarolta néni mondta, hogy talán január közepétől lehet beköltözni. Nekem január 16-án van a szülinapom, ha pont akkor derülne ki, hogy be lehet költözni… na az egy óriási nagy ajándék lenne nekem.”

Kiss Péter, a Magyarországi Baptista Egyház operatív igazgatója
Kiss Péter, a Magyarországi Baptista Egyház operatív igazgatója adta át a Baptista Egyház elnökségének köszöntését.

„Mi magunk is bátorítottuk a fenntartóinkat, amikor tudomásunkra jutott, hogy lehetőség lesz egy nagyobb szabású pályázaton egyházi fenntartóként részt venni. Mind a pályázat jellege és a célcsoportja is fontos volt számunkra és örülünk, hogy három baptista szervezet szíve is rádobbant erre a lehetőségre.
Komoly múltra tekint vissza az egyházunk kiskőrösi missziója, és a szociális szolgáltatások nyújtása. 1905 óta nyújtunk szolgáltatást a településen. Egyfajta menház már akkor volt itt. Örülünk, hogy ebbe a hosszú múltra visszatekintő folyamatba jól illeszkedő módon újabb szolgáltatások jöhetnek létre. Ez a Sorsfordító Szolgáltató Központ tekintetében egy komoly fejlődési lehetőség mind szervezeti értelemben, mind pedig a szolgáltatási portfólió is bővül ezen keresztül” –
mondta Kiss Péter.

Kiemelte, hogy a szociális szolgáltatások közül ez az egyetlen olyan típus, ahol nem csak ők adnak sokat, hanem ők is sok szeretetet kapnak az ellátottaktól. „Ezért nagyon örülünk, hogy méltó, és a lehető legnagyobb önállóságot biztosító szolgáltatások jöhettek létre.”
Ezt követően megköszönte mindenkinek a munkáját, aki részt vett valamilyen módon mind az adminisztrációban, mind a kivitelezésben, a pályázat megvalósításában. Végül egy Ige részlettel zárta szavait és hozzátette: – „Az a vágyunk és kívánságunk, hogy Isten dicsősége jelenjen majd meg ezekben a szolgáltatásokban, és érezzék azt a lakói és ellátottjai, hogy Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, számukra is megjelent.”  

A csengőszó igazi adventi hangulatot árasztott a teremben
A Humán Szolgáltató Központ Fogyatékosok Nappali Intézményének ellátottjai zenei műsorral szolgáltak a projektzáró eseményen.

A közös imádság után ebéd zárta az ünnepi alkalmat.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (112 db kép)
MEGOSZTÁS