Bodahelyi Antalné, a Soltvadkerti Óvodák és Bölcsőde intézményvezetője mesélt hírportálunknak a mögöttük álló négy hónap eseményeiről, rendezvényeiről, melyek az intézményük falain belül valósultak meg.

A 2023/2024-es nevelési évünkre hagyományaink szerint augusztus utolsó napján egy nevelés nélküli munkanap keretében hangolódtunk- kezdte Bodahelyi Antalné a beszámolót.

– Hány gyermek és dolgozó kezdte meg intézményükben a 2023/2024-es nevelési évet?
-Hirdetés-

-Óvodáink 176 gyermeket fogadtak szeptemberben. Örvendetes számunkra, hogy az előző évihez képest emelkedés tapasztalható. Bölcsődénkben szintén a férőhelyeknek megfelelően alakult a létszám.

Személyi feltételeink biztosítottak, a gyermekek nevelését, gondozását 37 fő dolgozó látja el összesen a három feladatellátási helyen.

Mese-zene napi program
– Az óvodák és a bölcsőde épületét, felszereltségét érintette a közelmúltban fejlesztés, újítás?

-Épületeink korszerűek, a mai kor követelményeinek megfelelnek, mind belső, mind pedig külső környezetük tekintetében. A nyár folyamán Bölcsődénk kerítésének cseréje, valamint az épületek aktuális állag megóvó munkálataira is sor került.

A képviselő-testület szeptemberi ülésén fogadta el intézményünk előző évre vonatkozó beszámolóját, melyről a testület tagjai elismeréssel szóltak.

Karácsony váró délelőtt
– Milyen programok kerültek megrendezésre az eddig eltel pár hónapban?

-A Városi Szüreti Napok programsorozatába hagyományosan idén szeptemberben is bekapcsolódtak óvodáink. Tartalmas programokkal, szőlő préseléssel, játékos vetélkedőkkel, kiállítással. Sok-sok finomsággal vártuk a családokat óvodáink ízlésesen, alkalomhoz illően feldíszített udvarain.
Mihály napi vásárt rendeztek óvodapedagógusaink szeptember végén.
A mese és a zene világnapja alkalmából tartalmas programokon vettek részt a gyermekek.

Október hónapban kezdődtek óvodáinkban a külön foglalkozások:
  • logopédiai megsegítés
  • egyéni fejlesztés (a BTMN, valamint az SNI gyermekek számára)
  • játékos angol-, valamint német nyelvi foglalkozások a középső- és nagycsoportos gyermekek részvételével
  • sakk foglalkozások
  • néptánc alkalmak
  • kerámia foglalkozások
  • ovi rajz alkalmak
  • ökumenikus hittan (a szülők igénye alapján)
  • játékos mozgás

A hagyományos „őszi papírgyűjtést” novemberben szerveztük meg. A Márton-napi délelőtt szintén élményekben bővelkedett. A nagycsoportos gyermekek szüleinek Domonyiné Borbényi Katalin gyógypedagógus, logopédus tartott tájékoztató előadást novemberben.
Decemberben minden csoportunkba bekopogott a Mikulás, aki a BS Plastic Kft. ajándékával lepte meg a gyermekeket. A hagyományos, immár 29. éve megrendezésre került Advent Versmondó Esten közel harminc kisgyermek örvendeztette meg az ünnepi alkalom meghívott vendégeit, szüleiket, valamint óvodapedagógusaikat.

Karácsony váró délelőtt

Szülői Szervezeteink, valamint dolgozóink részt vettek a „városi adventi forgatagban”. Finom ételekkel, italokkal, valamint kirakodó vásárral várták az érdeklődőket.

Az ajándékozás folytatódott a „karácsonyváró” ünnepi alkalmainkon, hiszen intézményünk ajándékai mellett, a már említett BS PLASTIC Kft., valamint családok felajánlásának köszönhetően sok-sok ajándék várta a gyermekeket a csoportok karácsonyfái alatt.

Képek: Soltvadkerti Óvodák és Bölcsőde

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (10 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira