Házhoz jött a színház! A Déryné Program Vitéz László alprogramját hozták el Budapestről a kedves művészek Kis Domonkos Márk vezetésével a középső és nagycsoportos tázlári óvodásoknak – számolt be hírportálunknak Szabó Anett tagintézmény-vezető. 
A délelőttöt drámajátékokkal és gyerekeknek szóló táncházzal indították, majd Keresztes Nagy Árpád “Krisztus urunk és a furulya” c. meséjét adta elő, melynek régies nyelvezete, hangszerekkel kísért dallamkincse, faragott és nemezelt bábkészlete igazi értéket képviselt.
Keresztes Nagy Árpád “Krisztus urunk és a furulya” c. meséjét hallgathatták meg a gyerekek
Megismerkedhettek a gyerekek az ősi magyar hangszerekkel, mint a furulya, a koboz, a doromb, kecskeduda. ,,Az egyik kislány ügyesen meg is szólaltathatta a gardont” – tette hozzá Szabó Anett.
Az egyik kislány ügyesen meg is szólaltathatta a gardont
A meséhez kapcsolódva mindenki elkészíthette saját fonalbárányát.
Mindenki elkészíthette saját fonalbárányát
A tagintézmény-vezető kiemelte – ,,A tartalmas és színvonalas programot további pályázati lehetőségekkel szeretnénk folytatni, hogy a gyermekekhez közel hozzuk a magyar színházat, a színjátszást és a magyar kultúra nyelvi és zenei kincseit.
Élményekben gazdag napjuk volt a tázlári óvodásoknak
Képek: II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Tázlári Tagintézményének Óvodája

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (125 db kép)
-Hirdetés-
MEGOSZTÁS
Írta: vira