Gyermek elsősegély mobiltelefonos applikációt mutattak be pénteken Budapesten. Az alkalmazás rövid videókon és leírásokon keresztül segíti a szülőket a gyerekbalesetek megelőzésében és ellátásában.

Hornung Ágnes, az alkalmazás létrejöttét támogató Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Bethesda Gyermekkórházban tartott sajtótájékoztatón elmondta, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány szakorvosai állították össze azokat a videókat, amelyek akut vészhelyzet vagy bármilyen betegség esetén gyors és hatékony segítséget tudnak nyújtani a szülőknek.
Ez biztonságérzetet adhat és csökkenti az aggodalmat, amely gyermekük születésétől kezdve folyamatosan jelen van a szülők életében – fogalmazott az államtitkár.

-Hirdetés-

Hornung Ágnes kiemelte, a kormány már tizenhárom éve azért dolgozik, hogy biztonságot és kiszámíthatóságot nyújtson a családoknak, ezt szolgálja a több mint harminc féle családpolitikai intézkedés. Ezek az otthonteremtést, az anyagi biztonság kialakítását, valamint a munka-magánélet egyensúlyát segítik.
Ezt a hármas törekvést az idei évtől egy újabb alappal egészítik ki, és kiemelt figyelmet fordítanak a testi-lelki-szellemi egészségre is – tette hozzá az államtitkár.
Hornung Ágnes azt hangoztatta, szeretnék átadni az üzenetet, hogy családban élni jó, és elérni, hogy minden vágyott gyerek megszülessen Magyarországon.

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

Gesztes Éva, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány szakmai igazgatója elmondta: tizennyolc éves működésük során azt tapasztalták, hogy a szülők tanácstalanok vészhelyzetek esetén, vagy régmúlt időkből hozott eljárásokat használnak, amelyek nem feltétlenül segítenek a bajban.
Ezért kezdtek el ingyenes gyermekelsősegély-oktatásokat tartani, amelyeken eddig 45 ezer szülő, nagyszülő vett részt országszerte. Mivel azonban nem tudnak mindenkihez személyesen eljutni, kifejlesztették az ingyenes applikációt, amely letöltésével a szülőknek a “zsebében lehet a gyermekmentő” – mondta az igazgató.

 

Gesztes Éva hozzátette: a gyermekkori balesetek 75 százaléka megelőzhető lenne, ha felnőttek tudnák, hogy mitől és hogyan kell megóvni a gyerekeket.
Az alkalmazásban ezért olyan kórképeket, baleseteket mutatnak be, amelyekkel nagy eséllyel találkozhatnak a szülők – például mérgezést, fulladást, lázgörcsöt vagy allergiás reakciót -, és bemutatják az újraélesztés technikáját is.

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára (b) és Gesztes Éva főorvos
(Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

Forrás, képek: MTI
Kiemelt kép: illusztráció/babamamaakademia.hu

MEGOSZTÁS
Írta: vira