A Magyar Református Egyház kiskőrösi gyülekezeténél a ciklus lejártával újra sor került a presbiterválasztásra. Ennek során főgondnokot, presbitereket, illetve pótpresbitereket választott a gyülekezet.

 

-Hirdetés-

Az új vezetők beiktatására január 21-én került sor a vasárnap délelőtti istentisztelet alkalmával. Az eseményen Pénzes Péter református lelkipásztor hirdetett igét és megköszönte a leköszönő: dr. Gyarmati Ágnes, Ádám Miklós, Jenei Sándor és Hollósi Simon György presbiterek munkáját.

Az új presbitérium tagja lett és az elkövetkezendő hat évben láthatja el ezt a feladatot: Bolemányi Mihályné, Vajdáné Frei Anita, Szakály Jánosné, Suhajda Réka, Bácsiné Raffai Melinda, Rácz Györgyné, Nagy István, Fodor Tamás, Modok Benő, Szentpéteri Attila és Sárközi Attila.
Pót presbiterek lettek: Pusztai Virág, Juhász Éva, László Károly és mint főgondnok:  Bácsi Csaba.

A presbitereknek Pénzes Péter lelkipásztor Fekete Ágnes és Szűcs Ferenc az „Összhang” – beszélgetések az apostoli hitvallásról című írását, valamint a beiktatási oklevelet adta át.

A presbitériumról tudni kell, hogy rendszeresen, legalább negyedévente találkoznak. Olyankor a gyülekezet szolgálatairól, életéről, eseményeiről, a feladatokról, anyagi helyzetről, valamint a lehetőségekről gondolkodnak közösen.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (38 db kép)
MEGOSZTÁS